Német és amerikai adatokra vár a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,08 pontos emelkedéssel, 13 699,78 ponton nyitott hétfőn, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,44 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

Enyhe emelkedésre számítanak hétfőn nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.

A japán tőzsde zárva tart hétfőn, ez azonban nem befolyásolja a távol-keleti piacok jó hangulatát: Hong Kongban a Hang Seng index a budapesti nyitáskor 2,22 százalékos nyereségben volt.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a világ tőzsdéin tapasztalható kedvező hangulat a magyar részvénypiacon is emelkedést valószínűsít hétfőn. A nap közbeni hírek döntik majd el, hogy a piac jelentős emelkedéssel zár, vagy beindul a profitrealizálás, aminek hatására akár esés is lehet a végeredmény.

Illés László, a Questor Zrt. elemzője úgy vélte: a pozitív nyitás után a délelőtt 10 órára várt eurózónabeli és német makroadatok határozzák majd meg a további irányt. Ezt követően délután 4 órakor várhatóak makroadatok az Egyesült Államokból, ez alakítja majd ki a záróárfolyamokat.

A gyógyszergyártó táraságok közeledő negyedéves gyorsjelentései miatt spekuláció alakulhat ki, ami felhajthatja e papírok árfolyamát az elemző szerint. Fokozhatja ezt a tény, hogy a forint gyengülése az elszámolás miatt kedvezőbb környezet a gyógyszercégeknek.

A BUX 178,49 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 13 505,70 ponton zárt pénteken.