Európa tőzsdéi a japán esést követik

Vágólapra másolva!
Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden a kereskedés kezdetén. Ezzel követték a Wall Street előző napi esését és az ázsiai börzék keddi lejtmenetét. Mintegy 15 perccel a kereskedés elindítása után a londoni FTSE 100 indexe 1,5 százalék, a frankfurti DAX30 mutatója 2,2 százalék, a párizsi CAC40 2 százalék veszteséget mutatott.
Vágólapra másolva!

Ugyanekkor a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 1,5 százalékkal 908,48 pontra süllyedt. Kedden a mutató 0,9 százalékkal emelkedett a kínai kormány vasárnap bejelentett közel 600 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjára. Ez akkor elsősorban a nyersanyagtermelő cégek részvényárait húzta fel.

Kedden már különösen a bányaipari cégek árfolyama esett azokra az ismét felerősödött aggodalmakra, hogy globális gazdasági válság alakulhat ki. Ennek a hatására gyengültek a fémárak és a kőolaj ára. A keddi kereskedés kezdetén a bányaipari cégek árfolyama 1,9-3,9 százalékkal süllyedt.

Erősítette a befektetői borúlátást az is, hogy friss adatok szerint októberben a brit kiskereskedelmi eladások már az ötödik egymást követő hónapban csökkentek, a hanyatlás három éve a legnagyobb volt.

Komoly veszteségen voltak a banki részvények is, így például a Deutsche Bank 5 százalékkal, a Banco Santander 4,3 százalékkal, a Crédit Agricole 2 százalékkal hanyatlott.

Röviddel 9.30 előtt az euró 1,2753 dollárra erősödött a hétfő késő esti 1,2748 dollárról. Az euró 267,55 forintról 268,25 forintra drágult.