Japán kölcsönad az IMF-nek

Vágólapra másolva!
Japán 100 milliárd dollárig terjedő hitelkeretet bocsát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendelkezésére saját tartalékaiból, a globális pénzügyi válsággal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére, írta japán kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki Financial Times.
Vágólapra másolva!

A londoni gazdasági napilap értesülése szerint ezt Aszo Taro japán kormányfő fogja bejelenteni a fejlett ipari hatalmak és a legnagyobb feltörekvő gazdaságok G20-as csoportjának hétvégi washingtoni rendkívüli csúcstalálkozóján.

A Financial Times szerint Japán 980 milliárd dolláros devizatartalékából ajánlja fel az IMF-nek a hitelkeretet, "ideiglenes intézkedésként". Taro kormányfő ugyanakkor arra fogja felszólítani a szervezet többi tagállamát, hogy részesítsék állandó tőkejuttatásban az IMF-et.

Ezzel Gordon Brown brit kormányfő és független londoni elemzők is egyetértenek, attól tartván, hogy a bajba került feltörekvő gazdaságok finanszírozási igényeihez nem lesz elégséges a Valutaalap jelenleg szabadon mozgósítható pénzkészlete.

Brown már a múlt hónap végén kijelentette, hogy az IMF-nek 250 milliárd dollár áll rendelkezésére, "de nem biztos, hogy ez elég lesz", és mind egyértelműbb, hogy jelentős pótlólagos forrásokra van szükség. A brit kormányfő szerint helyes lenne, ha e hozzájárulásokat olyan, jelentős tartalékkal és többletekkel bíró országok ajánlanák fel, mint Kína, vagy az Öböl menti olajállamok.

Túlköltekező IMF?

A Magyarországnak összeállított nemzetközi pénzügyi védőcsomagról nemrégiben kiadott elemzésében a Barclays Capital londoni befektetési csoport is kiemelte, hogy az IMF a jelenlegi válság során már eddig sokkal nagyobb összegeket ítélt meg a bajban lévő országoknak, mint amennyit saját belső szabályai lehetővé tennének. A Valutaalap összesen 34,3 milliárd dollárnyi segítséget ígért, ami a rendelkezésére álló mintegy 250 milliárd dollárnak a 14 százaléka. Ukrajna saját IMF-kvótájának nyolcszorosát, Magyarország a tízszeresét kapja, és több más ország is jelezte, hogy pénzügyi segítségre tart igényt.

A Barclays Capital szerint mindezek alapján úgy tűnik, hogy "fogyóban vannak" az IMF szabadon hozzáférhető forrásai.

Simon Johnson, az IMF volt főközgazdásza nemrég szintén azt mondta a Financial Timesnak, hogy a Valutaalap rendelkezésére álló összegek "viszonylag csekélyek", és a szervezet akkor lehetne komoly globális szereplő, ha lenne például kétezer milliárd dollárja. Johnson szerint elég egy vagy két igazán nagy, segítségre szoruló ország ahhoz, hogy a jelenleg meglévő pénz elfogyjon.