Gázon, áramon, műszaki cikken spórol a magyar

Vágólapra másolva!
Gáz- és áramfogyasztását próbálja csökkenteni a magyarok többsége, a megélhetési költségek emelkedése miatt. Utána legtöbben személyi számítógépük, mobil telefonjuk vagy más műszaki eszköz cseréjét halasztják el. Egyebek mellett ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 52 ország, köztük Magyarország internetezői körében, idén szeptember-októberben végzett felmérése.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A megkérdezett magyarok zöme, 98 százaléka változtat fogyasztási szokásain, a termékek és szolgáltatások drágulása következtében. Gázon és áramon száz magyar megkérdezett közül 59, műszaki cikkeken 49, míg új ruházati cikk vásárlásán 43 szándékozik spórolni. Olcsóbb élelmiszerekre vált a válaszadók 41 százaléka. Telefonköltségeit ugyanúgy 39 százalék igyekszik csökkenteni, mint ahányan elhalasztják valamelyik nagyobb elektromos háztartási készülék cseréjét.

Kevesebb otthonon kívüli szórakozást 34 százalék tervez, kevesebb nyaralást, rövidebb utazást 30 százalék, míg a megkérdezettek 29 százaléka használja ritkábban autóját.

Az otthoni szórakozáshoz ragaszkodnak

A válaszadók mindössze 7 százaléka vesz vissza az otthoni szórakozásra kiadott pénzből. Szintén kevesen (17 százalék) mondják azt, hogy kevesebb szeszes italt fogyasztanak vagy inkább a megszokottnál olcsóbbat választanak. Csak 21 százalék néz körül a lakossági pénzpiacon, hogy a jelenleginél kedvezőbb hitelhez, biztosításhoz, hitelkártyához jusson. Kevesebbet dohányzik 22, míg 24 százalék mond le éves nyaralásáról.

A nemzetközi átlagot nézve legtöbben a gáz- és áramfogyasztást mérséklik és kevesebbet költenek új ruhára. Nálunk sokan a műszaki cikkeken spórolnak, külföldön inkább az otthonon kívüli szórakozáson.

A legtöbben változtatnak

A létfenntartás drágulására a válaszadók átlag 96 százaléka reagál úgy, hogy változtat fogyasztási szokásain világszerte. Legkisebb arányban a dohányzást csökkentik (12 százalék), kevesebb vagy olcsóbb márkájú szeszes italt iszik 16 százalék, 18 pedig mérsékli kiadásait az otthoni szórakozásra.

Kelet- és Nyugat-Európa erősen különbözik abból a szempontból, hogy olcsóbb élelmiszerre keleten a válaszadók sokkal kisebb aránya vált, mint nyugaton. Az orosz megkérdezettek mindössze 20, a csehek és lengyelek egyaránt 29, míg a magyarok 41 százaléka választja a takarékoskodásnak ezt a módját. A németek 62, az osztrákok 70 százaléka spórol a hasán.