A válság felezte a japán tőzsdeindexet

Vágólapra másolva!
A tokiói értéktőzsde vezető indexe az érkező rossz hírekre csütörtökön ismét nagy eséssel reaglt, csakúgy mint a többi ázsiai börze. A Nikkei mutatója 570,18 pontos, azaz 6,89 százalékos veszteséggel 7703,04 ponton zárt, 49,68 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Októberben az Egyesült Államokban minden idők legnagyobb sebességével csökkent az infláció, ez új aggodalmakat keltett az ottani kereslet, következésképp a kínai és a japán export kilátásai iránt. E félelmeket igazolta, hogy a csütörtökön megjelent adatsor szerint októberben a japán export 7,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, ez a legnagyobb visszaesés 2001. december óta, és 2002 óta első ízben az ázsiai országokba irányuló japán kivitel is csökkent.

Csökken a GDP, túl erős a jen

A japán gazdaság hivatalosan recesszióban van, miután a harmadik negyedévben már másodszor csökkent a teljesítménye az előző negyedhez viszonyítva.

Ráadásul a japán deviza továbbra is erős (ami exportot is visszaveti), és a japán jegybanknak nincs lehetősége ez ellen érdemben fellépni, hiszen az alapkamat 0,3 százalékos, így tovább már nem sokkal csökkenthető. Mindez újabb menekülést ösztönzött a nagy exportőrök részvényeitől.

Banki és technológiai cégek a vesztesek között

A bankrészvényeket is nyomták az Egyesült Államokból érkező hírek a Citigroup gondjairól: a Citigroup részvénye előző nap, 23 százalékos veszteséggel, 13 évi mélypontra esett New Yorkban.

A nagy japán exportőrök 4-5 százalék között, a fejlett technológiai cégek 5-9 százalék között, a bankok 6-7 százalék között olcsóbbodtak csütörtökön.