Csökkent az orosz olaj exportvámja

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az orosz kormány jelentősen csökkentette a kőolaj exportvámját. Decembertől az új tarifa 192,1 dollár lesz tonnánként a jelenleg 287,3 dollár helyett. Oroszország a világ második legnagyobb olajtermelője. Az export azonban veszteségessé vált, mert az energiahordozó árának a jelentős csökkenése mellett nem változott a magas exportvám.

Néhány hete az olajtermelők kilátásba helyezték, hogy ha a kormány nem lép az exportvám kérdésében, akár le is állíthatják az olajexportot. Az orosz kormány most felszólította az olajvállalatokat, hogy ne csökkentsék exportjukat, egyben ígéretet tett arra, hogy fokozatosan mérsékli az exportvámot. Vitalij Karaganov, az orosz energiaügyi minisztérium kőolaj- és gázágazattal foglalkozó részlegének a vezetője október végén azt mondta, hogy több év folyamatos növekedés után idén először csökkenhet az orosz olajtermelés. Az illetékes becslése szerint közel egy millió tonnával 490 millió tonnára (napi 9,82 millió hordóra) mérséklődhet az idei termelés.