Vágólapra másolva!
A gazdasági válság miatt 10-15 százalékkal csökkentik a 2014-es Szocsiban rendezendő olimpia költségvetését. A nagyvonalú - téli olimpiák terén példátlan - 12 milliárd dolláros keretnek a csökkentett változatából is minden projektre jutni fog, legalábbis ezt ígéri Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes - írja a Napi Gazdaság a Saint Petersburg Timesra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly döntött az oroszországi helyszín mellett. A kritikus ülésre Guatemala Citybe ellátogatott Vlagyimir Putyin miniszterelnök - akkor még államfő - is, hogy lobbizzon Szocsi mellett.

A rendezvény előkészítésére és lebonyolítására létrehozott bizottság, az Olimpsztroj, valamint a munka koordinálásával nemrégiben megbízott Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes - Putyin egyik régi problémamegoldó embere - egyaránt optimistán nyilatkoznak az előkészületek állásáról. Kozak nemrégiben azt mondta, hogy a projekt egyetlen eleméről se mondanak le, de a kivitelezés költségeit 10-15 százalékkal csökkentik. Ebben a kezükre játszik a nyersanyagok és az energiahordozók árának esése - a cementárak például az elmúlt három hónapban 50 százalékkal zuhantak a régióban.

Aggódnak az alacsony olajár miatt

A nyersanyagárak csökkenése ennek ellenére az egyik fő probléma a rendezvény szempontjából, hiszen az olajár 100 dollárt zuhant júliusi tetőzése óta, ez pedig pont Oroszországot érinti érzékenyen. Az olajexportőrnek ugyanis ez jelentős bevételkiesést jelent, márpedig az olimpiai projektet a terv szerint Oroszország pont az innen származó extraprofitból akarta finanszírozni. A kormány szerint 60 dolláros világpiaci árra van szükség ahhoz, hogy állni tudják a költségeket, miközben a Bloomberg reggeli adatai alapján alig több mint 45 dollárt fizetnek az olajért hordónként.

Az is aggodalomra ad okot, hogy az állami duma mellett működő számvevőszék szerint nem eléggé átláthatóak azok a jogszabályok, amelyek alapján az olimpia előkészületei folynak.

Magas infláció emelheti az olimpia költségeit

Vannak olyan szakértők is, akik katasztrofális költségtúllépést jósolnak. Irina Pilman, a Standard & Poor's krasznodari régióval foglalkozó elemzője - Szocsi ezen a területen található - úgy véli, hogy a 12 milliárdos büdzsé könnyen a kétszeresére nőhet a beruházások végére. Pilman szerint számos építési projekt költségeit alulbecsülték, mivel nem vették figyelembe a NOB követelményeit. Emellett a gyors áremelkedések elvihetik az olimpiai büdzsé értékének jelentős részét - a gazdasági minisztérium 2008-ra például 13,2 százalékos inflációval számol Oroszországban.

A krasznodari regionális kormány, amely néhány helyi infrastruktúra-projektért felel, már a tervezés fázisában a költségek növekedését tapasztalja, mivel számos szükséges felújítást nem vettek figyelembe a kiadások eredeti kalkulációjakor. A régiónak a tervek szerint a következő években kilencmilliárd rubelt (329 millió dollár) kellene kapnia, de ez könnyen 14 milliárdra ugorhat. Kozak az Amerikai Kereskedelmi Kamara vezetőivel folytatott konzultációján azt ígérte, jövő tavaszra elkészül a költségvetés végső becslése.