Franciaország egy ezreléket növekedett

Vágólapra másolva!
A francia gazdaság egyelőre megmenekült a recessziótól: a harmadik negyedévben 0,1 százalékos növekedést ért el a második negyedhez képest, közölték a francia statisztikai hivatalban hétfőn végleges adatként. A novemberben kiadott első becslés is 0,1 százalékos növekedésre szólt.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A francia gazdaságot kivételesen a lakossági fogyasztás mentette meg: az 0,2 százalékkal nőtt, miközben a beruházások visszaestek. Az export 1,4 százalékkal, az import ellenben 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedben, szintén fékezve a GDP-növekedést.

A harmadik negyedévben a francia GDP 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A második negyedben a francia hazai össztermék 0,3 százalékkal csökkent az előző negyedhez viszonyítva, de 1,2 százalékkal több volt a tavalyi második negyedévinél. Tavaly átlagosan 2,1 százalékkal, 2006-ban 2,4 százalékkal bővült a francia gazdaság, amely nagyságra a második az euróövezetben.

Az euróövezet az átlag szintjén két egymást követő negyedévi visszaeséssel recesszióba került a harmadik negyedben: a második és a harmadik negyedévben egyformán 0,2-0,2 százalékkal csökkent a térség összesítette GDP-je az előző negyedhez képest. Ennek főleg a legnagyobb euróövezeti gazdaság, Németország volt az oka: ott a második negyedben 0,4 százalékkal, a harmadik negyedben 0,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék az előző negyedhez viszonyítva.