Újra 40 dollár fölött az olajár

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Emelkedett a kőolaj ára hétfőn, elsősorban azért, mert az izraeli légierő hétfőre virradóan újabb több tucat légicsapást mért a Gázai övezetre, bizonytalanná téve az olajszállításokat a közel-keleti térségből. Hozzájárult a dráguláshoz a profitkivétel, a dollár gyengülése, valamint az a kínai bejelentés, mely szerint az ázsiai ország vésztartalékainak feltöltésére készül.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 2,18 dollár emelkedéssel 40,55 dolláron fejezte be a napot Londonban februárra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 2,31 dollárral 40,02 dollárra nőtt a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.

"Ha Irán bármilyen látványos formában beavatkozik a konfliktusba, az tovább emeli majd az árat" - jósolta a Bloomberg által megkérdezett David Pursell, egy houstoni székhelyű energiaipari cég vezetője, arra utalva, hogy a világ második legjelentősebb olajkészletével rendelkező Irán a Gázai övezetet irányító Hamasz iszlamista szervezet legnagyobb támogatója.