Írországnak nincs szüksége az IMF-re

Vágólapra másolva!
Az ír miniszterelnök, aki éppen Japánban tartózkodik, cáfolta, hogy országának az IMF pénzügyi támogatására lenne szüksége.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A kormányzó Fianna Fáil párt illetékese azt közölte, hogy az IMF az állami költségvetés kiadásainak megnyirbálását írhatja elő a nyugat-európai országnak. Az IMF szóvivője ugyanakkor ez idő szerint nem látja okát annak, hogy Írország a nemzetközi szervezet pénzügyi támogatására szoruljon.

Az ír kormányzó párt sem tartja közeli lépésnek az IMF beavatkozását, de megállapítása szerint azt nem is olyan távoli fejleménynek kell tekinteni, elsősorban annak fényében, hogy az EU-nak más tagországok gondjait kell enyhítenie. Brian Cowen ír miniszterelnök egy nyilatkozatában a héten igazat adott a szakszervezeteknek, amelyek az IMF-nek az állami szektorban történő beavatkozásának lehetőségére figyelmeztettek. Cowen az állami szektorban dolgozók szakszervezeteivel az állami költségvetési lyukak "betömése" érdekében 5-10 százalékos fizetéscsökkentést szeretne elfogadtatni, ily módon az idén 2 milliárd eurót szeretne megtakarítani.