Morsink: Hosszú út előtt áll Magyarország

Vágólapra másolva!
Közép-Kelet-Európa feltörekvő gazdaságaiban jelentős lesz a lassulás, de a régió jobban és gyorsabban magára fog találni, mint Nyugat-Európa sok fejlettebb gazdasága - nyilatkozta Marek Belka, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának új vezetője.
Vágólapra másolva!

A globális pénzügyi válság figyelmeztetés Európa számára a pénzügyi együttműködés erősítésére. A közép-kelet-európai országok sikeres gazdasági reformokat hajtottak végre és legtöbbjük sokoldalú, rugalmas gazdaságot hozott létre - fogalmazott Belka, aki 2004 és 2005 között lengyel miniszterelnök volt, november 1-je óta irányítja az IMF európai ügyeit.

A szakember reményét fejezte ki, hogy a válság nyomán nemcsak a pénzügyi együttműködés fog erősödni Európában, hanem olyan hosszú távú gondok kezelése is előtérbe kerül, mint az öregedő népesség jelentette pénzügyi teher, valamint a termelékenység javítása. Nem kizárt, hogy a jelenlegi krízis nyomán olyan politikai lendület keletkezik, amely a normális időkben lehetetlennek tűnő mélyebb reformok előtt nyitja meg az utat.

Az IMF és több más globális pénzügyi intézmény nem tudott megfelelő figyelmeztetést adni a nemzetközi pénzügyi leépülésről. Annak ellenére, hogy a Valutaalap kiadott figyelmeztetéseket a globális gazdasági helyzetre és külön az egyes országokra vonatkozólag is, ezeket vagy nem vették komolyan, vagy nem voltak elég hangosak - mondta Belka.

James Morsink, az IMF magyar missziójának vezetője közölte, Magyarországon a pénzügyi piacok stabilizálódtak múlt november óta, amikor a Valutaalap jóváhagyta a 15,7 milliárd dolláros hitelkeretet. Azonban még hosszú út előtt áll az ország - fogalmazott, és hozzátette: a pénzügyi piacok stabilizálódása azt jelzi, hogy az IMF-hitelprogram működik. Becslése szerint a Valutaalap által támogatott program további végrehajtásával, és a globális gazdaság helyzetének fordulatával Magyarország 2010-ben tartós növekedési pályára állhat.

Morsink kitért arra, hogy nincsen semmilyen titkos, publikálatlan egyezmény Magyarország és az IMF között, és az a híresztelés sem igaz, hogy az ország a szokásosnál nagyobb kamatot fizet a hitelért, az IMF minden hitelfelvevő országnak azonos mértékű.