Elküldi a dolgozói felét a BYD

Vágólapra másolva!
A kínai elektrotechnikai vállalat, a BYD 114 főt küld el a Nokiának beszállító 205 fős komáromi üzeméből - erősítette meg az MTI-nek az Index internetes hírportál értesülését a helyi munkaügyi központ vezetője.
Vágólapra másolva!

Az Index csütörtökön délután közölte, hogy újabb Nokia-beszállító döntött drasztikus létszámcsökkentésről: a nagyjából 200 főt foglalkoztató BYD Electronicnál 114 ember állása szűnik meg.

Katona József, a helyi munkaügyi központ vezetője az MTI-nek azt mondta: a csoportos létszámleépítést a munkavállalóknak és a hatóságoknak bejelentették, a dolgozók munkaviszonya március 7-től szűnik meg.

A BYD egy évvel ezelőtt vásárolta a dél-koreai Mirae műanyag telefon-alkatrészeket festő gyárát a Komáromi Ipari Parkban és a termelés fejlesztését tervezték.

A BYD Company Limited Kína száz legnagyobb elektrotechnikai társasága közé tartozik. A céget 1995-ben 30 fővel alapították, ma Kínában 100.000 embert foglalkoztat, gyárai vannak, illetve épülnek Magyarországon, Romániában és Indiában.

A társaság vezető szerepet tölt be a tölthető áramforrások piacán, a telefonbillentyűzetek és -házak előállítása mellett gyártanak kamerákat, kijelzőket és memóriakártyákat.

A cég külön részlege, négy gyárban összesen kétmillió négyzetmétert meghaladó alapterületen foglalkozik hagyományos, hibrid és elektromos meghajtású járművek gyártásával, 800 és 2.400 köbcentiméter közötti motorválasztékkal.

A cégcsoport éves forgalma meghaladja a 2,5 milliárd eurót a BYD Hungary Kft. ügyvezetőjének közlése szerint, az összeg 65 százaléka az információtechnológiai üzletágból, 35 százaléka az autóiparból származik.