Vágólapra másolva!
Csődvédelmet kért a flyLAL litván légitársaság, amelynek gépei a múlt hétvége óta állnak, mert nem tudtak megfelelő befektetőt szerezni a légitársaságra. A céget 2005-ben privatizálták.
Vágólapra másolva!

A cég pénzügyi helyzete tavaly év végén rosszabbodott jelentősen, és nincs lehetőség pótlólagos források bevonása nélkül javítani azt.

Év végén 89 millió litas (33,41 millió dollár) volt a társaság adóssága.

Jelenleg hat légitársasággal folynak tárgyalások, miután a litván kormány elutasította hogy jelképes 1 litasért - az adósságok átvállalása mellett - átvegye a légitársaságot, és az egy Svájcban bejegyzett befektetési alapnak sem kellett.

A flyLAL a korábbi Lithuania Airlines privatizációjával és részekre bontása után 2005-ben jött létre.