Zuhant a McDonald's nyeresége

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A McDonald's gyenge negyedévet zárt. A múlt év utolsó három hónapjában a világ legnagyobb gyorsétteremlánca 3 százalékkal 5,67 milliárd dollárra növelte bevételét, ugyanakkor a profit jelentősen csökkent.

A 985,3 millió dolláros összesített eredmény, ami részvényenként 87 centet jelent, 23 százalékkal marad el az egy évvel korábban elért 1,27 milliárd, illetve papíronként 1,06 dolláros nyereségtől. Az elemzői várakozásokat viszont meghaladja a profit, a szakértői konszenzus ugyanis 3 centtel alacsonyabb részvényenkénti profitot jelzett előre.