"Jó lenne talpon maradni" - interjú Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel

2009.02.13. 13:12

Nem gondolta, hogy a válság miatt IMF-hitelt kell felvenni, bár az idő szerinte igazolta a döntést - mondta az [origo]-nak adott interjújában Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Bajnai szerint nagyon sokan nincsenek még padlón, arról azonban csak durva becslései vannak a kormánynak, hogy hány ember veszíti el ezután a munkáját a válság miatt. Elismerte, hogy segítené a válság kezelését, ha nagyobb lenne a kormány támogatottsága, de szerinte így is csak annyi a dolgunk, hogy leszegett fejjel menjünk előre, és használjunk ki minden adódó lehetőséget.

Ön is tagja - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a kancelláriaminiszter és a pénzügyminiszter mellett - a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központnak, amely először a múlt héten ült össze. Milyen volt az első ülés?

Az elmúlt hónapokban nagyon sokszor találkoztunk válságügyekben, de érdemes ezt rendszeressé, strukturálttá tenni. A válság idén még intenzívebben folytatódott, naponta jönnek újabb bejelentések sok száz fős leépítésekről. Nagyon sok vállalkozás még nem fogta meg a padlót.

Ez elég borúlátóan hangzik, főleg, hogy pár hónapja még optimistán nyilatkozott. Október másodikán például ön azt mondta, hogy a válság hatása Magyarországot elsődlegesen nem érinti, de a várható lassuló növekedés indokolja, hogy a kormányok lépéseket tegyenek.

Örülök, hogy pontosan idézte, mert csak az első félmondatot szokták kiemelni, pedig ebben a parlamenti felszólalásban benne volt az is, hogy ez a közelgő vihar a magyar gazdaságot nagyon meg fogja viselni, és a kormánynak azonnal reagálnia kell. Vállalom, amit mondtam, mert bár elsődlegesen nem érint bennünket a válság, vagyis bankok nem mentek csődbe, de attól még igaz, hogy semmiképp nem úszhatjuk meg a válság másodlagos hatásait, a munkanélküliséget, a foglalkoztatás problémáit, a reálgazdasági visszaesést.

Kormányoldalról ezt azért más nyilatkozatok is követték, amelyek inkább lefelé kerekítették a válság lehetséges hatásait. Valóban ennyire megjósolhatatlan lett volna?

Ha megnézi a világ legtekintélyesebb jegybanki vezetőinek, kormányfőinek, gazdasági elemzőinek a nyilatkozatait, nagyon kevesen voltak, akik ilyen típusú válságot jeleztek előre. Amire nem számítottam, és bekövetkezett, az a nagyon erős, részben bizalomhiányból, kisebb részben spekulációból álló nyomás, ami a magyar állampapírokra, a magyar tőzsdére és a magyar forintra nehezedett. Előzetesen nem kalkuláltam vele sem én, sem más, hogy az IMF-hez és az Európai Bizottsághoz kell fordulnunk finanszírozásért.

Ön szerint jogos az ellenzék kritikája, hogy kezdetben Gyurcsány Ferenc elbagatellizálta a válságot?

A magyar kormány az elsők közt lépett fel konkrét intézkedésekkel a válság ellen. Elsők közt fordultunk például az IMF-hez, amiért akkor szidtak minket. Azt mondták, hogy Európa szégyenpadjára kerültünk, nos, azóta alig lehet elférni azon a padon, Lettország, Románia után most éppen Lengyelország kért helyet magának. Magyarország még akkor lépett, amikor viszonylag kedvező feltételekkel, meglehetősen sok pénzt tudott magának lekötni. Így szerintem ezt a lépést az események tükrében igazolta az idő. Mint ahogy a gazdaság problémáival is az elsők közt kezdtünk foglalkozni, és már az októberi gazdasági csúcson meghirdettünk egy válságkezelő programot.

Ön szerint hol lesz a válság vége?

Ki tudja, hogy hol a vége? Annak, aki a válság kezeléséért felelős, legyen az vállalat vagy ország, nagyon gyorsan fel kell vennie az események ütemét, ritmusát, hogy megpróbáljon ehhez alkalmazkodni és elémenni. Ne a görbe mögött haladjon, ahogy az angolok mondják: "behind the curve", hanem próbáljon elévágni. Ha csak mögötte szaladunk, akkor baj van. Az IMF-hitel arra van, hogy Magyarország finanszírozása biztosított legyen, ha a nemzetközi piacon senki nem hajlandó államkötvényeket venni, mint ahogy jelenleg ez a helyzet. Az idén lejáró államadósság 2,7 milliárd euró, és ezzel szemben készenléti hitelként összesen 20 milliárd rendelkezésünkre áll az IMF-nél, továbbá a jegybanknak is van 17 milliárdnyi tartaléka. Az más kérdés, hogy ez nem oldja meg a gazdasági válságot, a cégek, munkavállalók életét, mert erre meg válságkezelő programok kellenek. Viszont ez a rövid távú válságkezelés sem oldja meg az ország sokkal régebb óta húzódó problémáját, amit én felzárkózási válságnak szoktam nevezni. Ez arról szól, hogy Magyarország legalább nyolc éve elmarad az optimális növekedési pályájától, méghozzá egyre nagyobb mértékben.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
(A képre kattintva megnézheti az interjú alatt készült fotókat)

Ennek a felzárkózási válságnak ön szerint mi az oka?

Hiába kezdtünk el felzárkózni az európai átlaghoz az 1990-es években a Bokros-csomagot követően, és teljesítettünk sok mindent éltanulóként, érdemi reformlépés 1998-2000 óta nem volt. Így megrekedtek azok a nagy modernizációs lépések, amelyek végigvittek volna azon az úton, amelynek a végén egy európai színvonalú ország lehetünk. Ehhez jön, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan nagyon alacsony a foglalkoztatás, jelenleg 57 százalék körül van, és a válság miatt most éppen romlik. Vagyis a felnőtt korú népességnek alig több mint a fele dolgozik, a többiek pedig valamilyen juttatástól függnek. A nagy pártok pedig ezért folyamatosan a juttatások, az újraelosztás kérdésében versenyeznek egymással, így zajlik a választási kampány, ahelyett, hogy arról szólna, hogyan lehetne itt növekedés.

Ez igaz a jelenlegi kormányra is, amelynek ön tagja.

De én nem kormányokról beszélek, hanem pártokról. Kialakult egy rossz licit. Mivel a szavazóképes lakosság fele nem dolgozik, a választási hajlandóság viszont 80 százalék körül van, a választások kimenetét alapvetően azok döntik el, akik az újraelosztásban érdekeltek. Így szorul háttérbe a felzárkózás, a fejlődés amúgy mindenki által elismert érdeke, és ennek eddig is iszonyú kárát látta az ország. Amikor 2006-ban hivatalba lépett a mostani kormány, amelyhez én is csatlakoztam, elkezdett egy jelentős korrekciót, ami méretét tekintve Európában páratlan, hiszen két és fél év alatt 10 százalékról 3 százalékra, az EU által elvárt szintre hozta le a költségvetési hiányt. Ez egy szükséges és nem éppen népszerű lépés volt, a kormány így igazán nem vádolható populizmussal.

Magyarország legnagyobb problémája az alacsony foglalkoztatás, illetve ehhez kapcsolódóan az adó és a szociális rendszer működése. Ezért ennek a torzult érdekeltségi rendszernek a megváltoztatása a legfontosabb reform, ez kell ahhoz, hogy az ország növekedési potenciálja helyreálljon, hogy ki tudjuk nőni az adósságunkat, és hogy évről évre érzékelhető felzárkózás legyen. Ennek az optimális növekedési szintnek szerintem normál években legalább két százalékkal meg kell haladnia az uniós növekedésének átlagát. Ehhez úgy kell hozzányúlni az adó, a szociális és a foglakoztatási rendszerhez, hogy a munka váljon a legfontosabb értékké.

Egyik cég a másik után jelent be elbocsátásokat. Jelenleg nem arra kellene törekedni, hogy lassuljon a munkahelyvesztés?

Ezek nem egymásnak ellentmondó célok. A válságban rövid távon munkahelyeket kell megtartani, valójában viszont én úgy fogalmaznék, hogy rendszereket kell egyben tartanunk: foglalkoztatási, beszállítói, finanszírozási rendszereket. Ha ezek a rendszerek esnek szét, az sokkal nagyobb baj, mint ha egy-egy cég vagy munkahely szűnik meg, mert ilyen rendszereket újjáépíteni tíz évbe is telhet. Ezért a kormány legfontosabb célja, hogy a válság kezeléseként ezeket a rendszereket egyben tartsa. De ezzel párhuzamosan olyan változtatásokat is végre kell hajtani, amelyek megüzenik a külföldi befektetőknek, a nálunk működő vállalatoknak, hogy Magyarország növekedésorientált ország, tudja, mi a feladata, és ezt a leckét akkor is elvégzi, ha rövid távon fájdalmas. A válság önmagában is fájdalmat okoz, de a nem cselekvés megsokszorozhatja a fájdalmat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Január végén a parlamentben őn azt mondta, hogy a kormány uniós forrásokból 100 ezer munkahely megóvására törekszik. Hány megszűnő munkahellyel számol a kormány?

Annyi pénzt csoportosítottunk át uniós forrásokból munkahelymegtartó pályázatokra, hogy az 100 ezer állás megtartására elég legyen. Ez a szám magasabb is lehet, mert hazai forrásból a munkaügyi tárca 16 milliárdot már meghirdetett és uniós pénzből 50 milliárd forint helyett 57 milliárd forintot teszünk elérhetővé azoknak a cégeknek, amelyek a támogatásért cserébe hajlandóak megtartani a munkaerőt.

Ezek szerint nem akarja elárulni, hogy hány megszűnő állással számolnak.

Hiszen honnan is tudnánk?

Kalkulációk azért csak léteznek.

Nyers, durva becslések vannak. Döntően attól függ majd, hogy a Magyarország szempontjából meghatározó exportpiacok hogyan működnek. Ez első helyen nyugat-európai országokat jelent, ide irányul a magyar export közel 60 százaléka, elsősorban Németországba, Olaszországba, Franciaországba vagy Ausztriába. Ráadásul a meghatározó iparágak nálunk is - még ha nem is olyan extrém mértékben, mint Szlovákiában - az autóipar és az elektronikai ipar, vagyis a válság által leginkább érintett ágazatok. Szóval sok minden attól is függ, hogy mennyire lesznek sikeresek a német vagy a francia kormány gazdaságélénkítő csomagjai, mikor indítják be ezek ott a keresletet. Erre a magyar kormánynak kicsi a ráhatása. Azért nem törődünk bele simán az exportlehetőségek csökkenésébe: felkeressük az összes 30 millió forint fölött exportáló magyar céget, a kicsiket is, és megkérdezzük őket, hogyan segíthetnénk nekik.

Kínai látogatása után azt mondta, hogy a hazai - de még a nyugat-európai piac is - túl kicsi ahhoz, hogy valódi kitörési lehetőséget jelentsen.

Semmilyen kormányzati cselekvéssel nem lehet ezt a válságot elkerülni, akármilyen varázsló ülne itt - bár jelentkezők vannak -, nem lehet megakadályozni. Csak csökkenteni lehet a hatásait - most ez a feladat. Másrészt valóban túlságosan függünk a nyugat-európai piacoktól, még ha az utóbbi években tudatos gazdaság diplomáciai lépésekkel sikerült is elérni, hogy jelentős részarányt érjenek el a magyar gazdasági kapcsolatokban a nem hagyományos piacok, például Oroszország, a Balkán, az új EU-tagállamok vagy Kína, Vietnam. Tudatos törekvés volt, Kínával Magyarországnak van a legkiépültebb gazdasági kapcsolata a közép-európai térségben. Csak ide indít járatot a Hainan légitársaság, itt van központja a Bank of Chinának az egész térségben. Mikor Kínában voltam, egy high tech magyar környezetvédelmi cég beruházását akkor adták át, és rögtön három újabb megrendelést kapott. Aki bátor, aki veszi a fáradságot, aki nem csak kesereg a válságon, hanem ebben is keresi a kitörési lehetőséget, annak vannak esélyei.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A válságkezelés egyik eleme, hogy 50 millió forintig terjedő vállalati pályázatokat hirdetett a tárca kifejezetten a kis- és középvállalkozások megsegítésére. Az általunk megkérdezett elemzők szerint ezek nem elég specifikusak, nem viszik a pénzt a válságállóbb ágazatok felé, mint amilyen a gyógyszeripar vagy az élelmiszeripar.

Már a gazdasági csúcson meghirdettünk egy programot, miután látni lehetett, hogy a legsürgetőbb probléma, hogy a vállalkozások nem jutnak finanszírozáshoz. A mohóság és a félelem közti inga, amely a piacokat általában egyensúlyban tartja, hosszú éveken keresztül a mohóság irányába lengett ki extrém módon, és a válság következtében most visszalendült. Ezért bank banknak, befektetők államnak nem adnak pénzt, hát még vállalkozásoknak. Vagyis nagyon beszűkült a banki hitelezés. Ezért nyújtunk egy összesen 1400 milliárdos finanszírozási csomagot a vállalkozásoknak.

Ebből ma már több mint 560 milliárd forint érhető el, és nem csak az ön által említett 50 millió forintos támogatást jelentő automatikus pályázatokon keresztül. A múlt héten további uniós források nyíltak meg, összesen 80 milliárd forint értékben kínálva vissza nem térítendő pénzeket, a korábbinál lényegesen jobb feltételekkel. Emellett ezen a héten írtunk alá szerződést öt bankkal arról a 140 milliárd forintos forgóeszközkeretről, amely limitált kamattal akár 200 millió forintnyi rövid lejáratú hitelt juttat a vállalkozókhoz. Bár az 1400 milliárdos csomag sem képes átvenni a bankrendszer funkcióját, de a kieső forráskínálat egy részét képes lesz fedezni.

Hányan vették igénybe ezeket a támogatásokat?

Már több mint kilencszázan, ennek a túlnyomó része mikrohitel, de ebben a számban nagyjából 30 portfóliógarancia is van. Ezek mellé jött be, most a legújabbakat nem említve, egy 50 milliárdos beruházási hitel, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank segítségével a bankokon keresztül próbálunk kihelyezni. Ebből még nem helyeztek ki, ezért is volt az a kritika két hete a pénzintézetekkel szemben a parlamenti rendkívüli ülésen, és ezért ültünk le azóta a bankokkal. Tisztában vagyok azzal, hogy nekik is sok bajuk van, de ne felejtsük el, hogy ők a gazdaság szempontjából közszolgáltatók, mint egy közmű, mint mondjuk egy gáz- vagy áramszolgáltató. Ha a bankok zárják el a csapot, az ugyanolyan rossz vagy még rosszabb, mint ha a gázművek zárná el.

Még nem válaszolt arra, hogy miért nem terelik a válságállóbb területek felé a gazdaságot.

Aki nem válságálló, annak is kell segítség. A pályázatoknál nincs tudatos ágazati specifikáció, bár preferálják az exportorientált vagy technológiaintenzív cégeket. Utólag fel szoktuk méretni a pályázatainkat, és az derült ki, hogy jó célzásúak, a pénz forgalomképes, exportképes javakat termelő szektorokba jutott. Anélkül, hogy megkötöttük volna az ágazatokat. De van ágazatpolitikája a kormánynak, megneveztünk néhány olyan ágazatot, amelyeknek a súlya meghatározó, és még a mostani helyzetben is van bennük növekedési potenciál, ilyen a járműipar, elektronikai és informatikai szektor, gyógyszer- és biotechnológiai, a logisztika vagy a turizmus.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mikor az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn januárban Magyarországra látogatott, arra utalt, hogy a bizalmat kellene helyreállítani.

A válság egy lelki folyamat is. Sokkoló, bénító, pánikreakciókat kiváltó lehet. Amit az embernek saját életében vagy a vállalkozása életében meg kell élnie, hogy egyik pillanatról a másikra tűnnek el megszokott ügyfelek, bevett megrendelők, piacok, finanszírozók. Alapjaiban rendült meg a bizalom a tavaly ősszel Amerikából elinduló bankválság után. Rockefeller mondta, hogy a kapitalizmust a bizalomra építik. Ha kirántják alóla, megrendül az egész, újra kell építeni. Ebben van az államoknak szerepük, hogy a saját úgymond bizalmi tőkéjüket - kinek mennyi van - kölcsönadják a gazdaságnak addig, amíg a piaci bizalmi viszonyok helyreállnak. Ezért erősödik a világon mindenhol az államok szerepe, aminek középtávon vannak veszélyei, bár ez már nem gazdasági, hanem társadalomtudományi kérdés.

De mennyire tud bizalmi tőkéjéből kölcsönadni az alacsony támogatottságú, kisebbségben lévő magyar kormány?

Persze, sokkal jobb lenne, ha Magyarországon nagyobb lenne a közbizalom, ha színvonalasabb és kiegyensúlyozottabb lenne a politikai élet, ha nagyobb lenne a bizalom általában a politikában és a kormányban is. Jobb lenne többségben kormányozni. Ez nem kérdés, mert könnyebb lenne, segítené a válságkezelést. De azt gondolom, hogy akinek most ez a feladat jutott, hogy ott van és csinálni kell, annak tényleg csinálnia kell. Leszegett fejjel menni előre, nyomni, hajtani.

Egyre közelebb van a 2010-es parlamenti választás. Ön szerint nem áll fenn a veszélye, hogy elvérzik a gazdasági racionalitás a választási szempontokkal szemben?

Az elmúlt 18 év valóban arra tanított meg minket, hogy négyévente elindul egy őrült ígérgetés, licitálás, aminek utána isszuk a levét évekig. Szerintem Magyarország szép lassan nagyon sokat feláldozott azért, mert egy ilyen ígérgetési verseny ment. Számomra elképzelhetetlen, hogy most ilyen licitekbe menjen bele a kormány. Egyrészt mert ennek nincs értelme, másrészt kimerültek az ígérgetési politika tartalékai. Nagyon nagy a kakofónia a politikában. Kritizálni lehet, és van is mit, de nem érzem, hogy ellenzéki oldalról becsületes kritika érné a kormányt. Amikor reformokról, radikális adócsökkentésről beszélnek, akkor a választók felé úgy tisztességes és akkor jelent szakítást a hazugság politikájával, ha hozzáteszik, hogy ez radikális költségcsökkentéssel jár, amit ők gigantikus megszorításnak szoktak nevezni. Vagy persze radikális deficitnövekedéssel, de az elképzelhetetlen a mostani helyzetben.

Tudom, hogy az egyes rész-érdekcsoportoknak más és más az érdekük, de ha az ország gajra megy, mindannyian lefelé megyünk. Mindenkinek gondolkodnia kellene egy kicsit, kormánypárti és ellenzéki politikusnak, állampolgárnak, bankárnak, szakembernek, újságírónak. Ez nem valamiféle hamis összeborulást jelent, de azért mégis csak jó lenne talpon maradni. Aztán majd lehet veszekedni, hogy ki van hatalmon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK