Vágólapra másolva!
Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 1,5 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedhez képest, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken első becslésként. Ez volt a legnagyobb visszaesés egy negyedéven belül e statisztika 1995-ös kezdése óta. Az elemzők 1,3 százalékos visszaesésre számítottak.
Vágólapra másolva!

Az euróövezet ezzel mélyebbre süllyedt a recesszióba: az utolsó negyedben már harmadik negyedéve csökkent a GDP-átlag negyedévről negyedévre. A tavalyi harmadik és előtte a második negyedben rendre 0,2-0,2 százalékos volt a visszaesés. A tavalyi első negyedévben 0,7 százalékos növekedést mértek.

Az adatok megerősítik az általános várakozást, hogy az Európai Központi Bank jövő hónap elején folytatja a kamatcsökkentést, amint azt a bank vezetői korábban burkolt formában már meg is ígérték.

Éves összehasonlításban az euróövezeti GDP alakulása a negyedik negyedévben 1,2 százalékos visszaesésre váltott a harmadik negyedévi, 0,6 százalékos többletről. Az elemzők is 1,2 százalékos éves visszaesést valószínűsítettek.

Tavaly egész évben 0,7 százalékkal nőtt az euróövezeti GDP 2007-hez képest, a pénteki közlés szerint. Az Európai Bizottság januárban még 0,9 százalékos átlagos GDP-növekedést becsült tavalyról az euróövezetben. Előtte, 2007-ben 2,7 százalékkal, 2006-ban 2,9 százalékkal nőtt az euróövezeti tagországok összesített hazai összterméke. Az Európai Bizottság idénre 1,9 százalékos visszaesést, jövőre 0,4 százalékos növekedést jósol az euróövezeti gazdaságnak.

Az egész EU-ban a tavalyi utolsó negyedévben 1,5 százalékkal csökkent a GDP-átlag az előző negyedhez képest. Ezzel az egész EU is recesszióba került, miután a harmadik negyedévben is csökkent már a hazai össztermék átlaga, 0,2 százalékkal, a második negyedévi stagnálás után. Éves összehasonlításban a tavalyi utolsó negyedben 1,1 százalékos visszaesés követte a harmadik negyedévi, 0,7 százalékos többletet.

Az egész EU átlagos gazdasági növekedése ezzel tavaly 0,9 százalékra mérséklődött a 2007-es, 2,9 százalékos ütemről. Az Európai Bizottság januárban még 1,0 százalékos többletet valószínűsített tavalyról az egész EU-nak. Idénre 1,8 százalékos visszaesést, jövőre átlagosan 0,5 százalékos növekedést jósolt a 27 tagországnak.

Az EU statisztikai hivatala eddig 15 EU-tagország eredményei ismeri, közülük csak háromban nőtt a GDP a tavalyi utolsó negyedben az előző negyedhez képest: Görögországban 0,3 százalékkal, Cipruson 0,6 százalékkal és Szlovákiában, 2,1 százalékkal. A legnagyobb visszaesés Litvániában volt, 2,4 százalékos. A német GDP 2,1 százalékkal, a francia 1,2 százalékkal, az olasz 1,8 százalékkal, a spanyol 1,0 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedhez viszonyítva.

Éves összehasonlításban öt EU-tagországban nőtt a hazai össztermék a tavalyi utolsó negyedévben: Csehországban 1,0 százalékkal, Görögországban 2,6 százalékkal, Cipruson 3,0 százalékkal, Ausztriában 0,5 százalékkal, Szlovákiában 2,7 százalékkal. A legnagyobb visszaesés Lettországban volt éves összehasonlításban: 10,5 százalékos. A német GDP 1,6 százalékkal, a francia 1,0 százalékkal, az olasz 2,6 százalékkal, a spanyol 0,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az EU statisztikai hivatala szerint az Egyesült Államok gazdaságában a negyedik negyedévben 1,0 százalékos visszaesés követte a harmadik negyedévi, 0,1 százalékos csökkenést negyedévről negyedévre, illetve éves összehasonlításban 0,2 százalékos visszaesés következett az előző negyedévi, 0,7 százalékos növekedésre.