Vágólapra másolva!
A Magyarországon 2008. utolsó negyedévében kibontakozó válság minden területet érintett, de nem egyformán. A jelek szerint a luxuscikkek piacán kevésbé éreztette hatását, mint a reálgazdaság egyéb területein. Bár egy hajó a szükséglethierarchiában meglehetősen hátra sorolódik, a luxushoz szokott ügyfelek nem szívesen mondanak le róla. A vásárlási hajlandóság így érezhetően nem csökken, inkább csak időben eltolódik.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A nagy, nemzetközi hajókiállításokon a kiállítói részvétel jellemzően visszafogottabb volt a válság kirobbanása óta. Ennek egyik oka a kiállítók költségmegtakarítási törekvése, a másik, hogy a medium luxusjachtok iránti érdeklődés időbeni eltolódást mutat. A Budapest Boat Shown is érezhető volt ez a nemzetközi trend, az évente visszatérő kiállítók közül idén jó néhányan távol maradtak. Talán épp emiatt, a jelen lévők többsége viszont aktív érdeklődésről számolt be.

A hazai hajópiac volumene - a Lízingszövetség vonatkozó statisztikája és a Hypo Alpe-Adria Leasing becslése szerint - hozzávetőlegesen évi 30 millió euró összegre tehető. A Hypo Alpe-Adria (HAA) piacvezetőnek számít e szegmensben, a piac közel egyharmadának finanszírozásával. Tapasztalataik szerint a válság hatására az ágazathoz kapcsolódó kockázatkezelés nagyobb hangsúlyt kapott, másrészt még fontosabbá vált a meglévő portfólió kiemelt menedzselése és az ügyfelekkel történő támogató kapcsolatkezelés.

Az érdeklődők száma továbbra is magas, jellemző azonban, hogy saját vállalkozásaik jövője miatt a hajóvásárlók 'kivárnak', így bizonyos hajótípusok vásárlásai tolódnak. Az aktuális forint/euró árfolyam szintén fontos szerepet játszik a nagy értékű luxuscikkek vásárlásakor. Az ügyfelek attól függően döntenek a vásárlásról illetve a finanszírozásról, hogy milyen devizanemben keletkezik jövedelmük, vagyis mennyire vannak kitéve az esetleges árfolyam ingadozásnak.

A vásárlások során jellemzően a külföldi, jó nevű gyártókat preferálják a vásárlók, s a tranzakciók túlnyomó többsége magáncélú vásárlást jelent. A chartereztetés idén intenzívebbé válhat, hiszen aki eltolja hajóvásárlását, idén a bérlést választhatja.

A piacot mozgató mechanizmusok elemzésekor kettős hatást tapasztalhatunk. "A magyarországi használthajó értékesítés fellendülésére lehet számítani 2009-ben, az új megrendelések számának visszaesése mellett."- összegzi várakozásait Vilmányi Judit, a HAA eszközfinanszírozási üzletág igazgatója. A hajókereskedők likviditásuk visszaállítása érdekében megpróbálják 'kiüríteni' a már raktáron lévő készleteiket, ha szükséges, akkor még igen nyomott árakon is, hiszen ahhoz, hogy új hajókat tudjanak rendelni, először forrást kell felszabadítaniuk. A jó árakon lévő használt kishajók így könnyebben találnak új gazdára, ami viszont élénkíti a piacot. A másodpiacon tapasztalható értékcsökkenés következtében viszont jellemzően óvatosabbá váltak a finanszírozók is.

A hosszú rendelési időknek köszönhetően a nagyhajók szegmensében most elmaradó megrendelések kihatnak a hajópiac 2010-es évére is, s ennek eredményeként várhatóan hiány keletkezik majd ezen eszközökből.

"A magyar hajóvásárlók körében jelenleg igen népszerű az Adria, így lízingcégként mi is nagy tapasztalattal bírunk a horvátországi finanszírozás specialitásaiban. Horvátország Európai Unióba történő belépésével újabb kérdések merülnek fel, mely a magyar vásárlókat is érinti." - emeli ki Vilmányi Judit. "Gondolunk itt elsősorban az ÁFA megjelenésére, hiszen a számlázás szabályait minden esetben a termék értékesítésének teljesítési helye határozza meg." A fuvarozás részletei, a közösségi adószámmal rendelkező adóalanyiság, vagy akár az ügyeletben résztvevő tagországok viszonya, mind-mind befolyásolják az ÁFA megfizetésének szabályait.