Vágólapra másolva!
A német Volkswagen autógyár hétfőtől öt napra leállította a gyártást lengyelországi, poznani üzemében, a kereslet csökkenése miatt, de a dolgozók megkapják a pénzüket. Az üzem e hónap elején is leállt már három napra, hasonló okból.
Vágólapra másolva!

A szakszervezettel kötött megállapodás szerint a Volkswagen állandó alkalmazottai nem vesztik el munkahelyüket, és alapfizetésük változatlan marad. A mostani után egyelőre nem tervezünk több leállást - mondta a poznani üzem szóvivője, Piotr Danielewicz a PAP hírügynökségnek.

A Volkswagen poznani üzemében naponta körülbelül 600 kocsit gyártanak, az alkalmazottak száma több mint 6000. A Volkswagen németországi gyáraiban és pozsonyi üzemében is volt már leállás az utóbbi időben, a csoporthoz tartozó cseh Skodánál az első félévben péntekenként nem termelnek. Korábbi bejelentés szerint a németországi gyárakban most hétfőtől egy hétig rövidített munkaidőben dolgoznak, ez a németországi gyárak 92 ezer dolgozójából 61 ezerre vonatkozik. A rövidített munkaidőre is teljes bérüket kapják, csak a pótlékoknál lesz veszteségük.

Európában két évtizede nem adtak el olyan kevés új autót, mint januárban, a fogyasztói bizalom megrendülése és a hitellehetőségek szűkülése miatt, az európai autógyártók szövetsége (ACEA) utolsó összesítése szerint. Az EU új tagországaiban jobban visszaesett az eladás, mint Nyugat-Európában.

Ezzel megfordult az irányzat: a nyugat-európai értékesítés már tavaly év eleje óta kókadozott, miközben Kelet-Európában még kiugróan nőtt. januárban kilencedik hónapja csökkent az új kocsik értékesítése: 958 517 új autó kapott rendszámot Európában, 27 százalékkal kevesebb, mint tavaly januárban, miután tavaly évi átlagban 7,8 százalékkal szűkült az európai autópiac. Az év első hónapjában is kevesebbet dolgoztak az autógyárak, átlagosan heti 1,4 nappal kevesebbet, mint tavaly januárban.

Nyugat-Európában az európai átlagnak nagyjából megfelelő, a tavaly januárinál 26,5 százalékkal kevesebb autó, összesen 891 505 kapott rendszámot januárban. Az új EU-tagországokban 34 százalékkal estek vissza az eladások, 66 994-re, a legkisebb mértékben Lengyelországban, 5,3 százalékkal, az ellenkező végen Romániában 53,2 százalékkal, Magyarországon 52,3 százalékkal. Szlovákiában 39,2 százalékkal 2907-re csökkent az eladott új autók száma tavaly januárhoz képest.

Egész Európában a vezető márkáknál a csökkenés 20-35 százalék között volt januárban, miközben a Volkswagen 1,8 százalékkal 20,8 százalékra, a Ford 0,7 százalékkal 10,7 százalékra növelte piaci részesedését.