Vágólapra másolva!
A Volvo AB, a világ második legnagyobb teherautó-gyártójának a januári eladása 51 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos hónapjához képest.
Vágólapra másolva!

A cég azt közölte, hogy januárban valamennyi fontosabb piacán csökkent a kereslet a gazdasági visszaesés következtében. A Volvo szerint a gazdasági bizonytalanság, a közúti fuvarozás visszaesése és a hitelfolyósítások szigorítása miatt nehéz megjósolni, hogy mikor javulnak a feltételek.

A cég európai értékesítése 54 százalékkal 4973 járműre, észak-amerikai eladása 67 százalékkal 1172-re, ázsiai forgalma 40 százalékkal 2575-re esett. A Volvo összesen 10 232 teherautót értékesített januárban az egy évvel korábbi 20 856 után. A svéd céget nem érte váratlanul a januári adat, már korábban bejelentette, hogy több száz munkahelyet megszüntet.