Engedélyeznék az aranybányászatot Oroszországban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A globális válságra és az ennek nyomán növekvő munkanélküliségre tekintettel Oroszország próbajelleggel engedélyezné polgárainak az aranybányászatot. Az Izvesztyija híre szerint az orosz államfő utasította a kormányt, vizsgálja meg kutatási engedélyek kibocsátásának lehetőségét az állampolgárok számára a távol-keleti Magadan térségére. Dmitrij Medvegyev szavai szerint ezt a lehetőséget Oroszországnak - amely a világ egyik legnagyobb aranytermelője - ki kell próbálnia.

Az Izvesztyija máris úgy tudja, hogy sok munkanélküli és nyugdíjas áll készen aranyat ásni, illetve mosni, vagy az egykori külszíni hányók talaját átvizsgálni. Az engedélyt olyan parcellákra adhatnák ki, ahol számottevő aranykészlet már nincs. Az aranybányászat állami monopólium Oroszországban, ahol jelenleg mintegy 6 millió a munkanélküliek száma.