Vágólapra másolva!
Már tíz évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni a kampányt a piacok globális szintű, felelősségteljesebb szabályozásáért, mondta kedden Londonban megjelent nyilatkozatában a brit kormányfő, aki szerint véget ért a szabadjára engedett piac időszaka.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Gordon Brown a legnagyobb brit baloldali napilapnak, a The Guardiannek adott interjúban kijelentette: az ázsiai válság után "kellett volna keményebbnek lenni", amikor mindenki azt gondolta, hogy az akkor felmerült problémák majd maguktól elmúlnak.

Brown szerint napirenden kellett volna tartani és "hajtani kellett volna" a szabályozás ügyét. A brit miniszterelnök azt mondta: a washingtoni konszenzusként ismert "negyven éves, mindent átható szabadpiaci ortodoxia" véget ért.

A laissez-faire (a szabadjára engedett piac) ideje lejárt. A balközépen állóknak magabiztosan ki kell mondaniuk: már nem érvényes az a régi felfogás, hogy a piac hatékony és majd önmaga megoldja a problémákat - mondta a kormányfő. Hozzátette: csak haladó, balközép kormányok tudják kezelni a globális változásokkal járó problémákat.

A minap Barack Obama amerikai elnök gazdasági főtanácsadója is azt mondta Londonban megjelent nyilatkozatában, hogy most nem lehet bízni a piac önhelyreállító mechanizmusainak működésében.

Lawrence Summers főtanácsadó a Financial Timesnak adott, múlt héten közölt interjúban kijelentette: jóllehet a gazdaság önstabilizálódásának elmélete "általában helytálló, évszázadonként néhány alkalommal azonban nem érvényesül". A Clinton-kormányzat volt pénzügyminisztere szerint a jelenlegi helyzet "ezen alkalmak egyike ... és az ilyen esetekben rendkívüli kormányzati fellépésre van szükség".

Brown maga sem először emel szót a szabályozatlan piac ellen. Néhány hete, a The Daily Telegraph című konzervatív napilapban azt írta, hogy a globális kor első pénzügyi válsága "megmutatta a zabolátlan szabadpiac gyengeségeit". Azok a családok, amelyek mindössze annyi spekulációt engedtek meg maguknak, hogy vettek egy lottószelvényt, egy prémiumkötvényt vagy néhány részvényt, joggal érzik úgy, hogy igazságtalan módon sodorja őket veszélybe a nem általuk keltett felfordulás, írta abban a cikkben a munkáspárti brit kormányfő, ostorozva azokat, akik mások pénzével folytatnak "felelőtlen szerencsejátékot".

A keddi The Guardian által közölt interjúban Brown annak a véleményének adott hangot, hogy sok piaci szereplő nem értette meg az összetett pénzügyi termékek megjelenésével járó veszélyeket. A miniszterelnök szerint a pénzügyi szektorban az az általános vélekedés terjedt el, hogy minél szélesebb egy-egy termék tulajdonosi köre, annál kisebb az esélye annak, hogy a kockázatot egyetlen pénzintézetnek kell viselnie.

Brown szerint azonban a pénzügyi intézményrendszer összefonódása miatt a kockázatterítés valójában járványterjesztéssé vált.