Kína rákapcsolhat az idén

2009.04.07. 7:58

Kína gazdasági növekedésének a lassulása megáll az év közepén. A második félévben pedig már felgyorsul a gazdaság a kínai kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek a hatására - jósolja a Világbank kedden nyilvánosságra hozott egyik prognózisában.

A szakértők prognózisa szerint az idén 6,5 százalékkal nő a kínai hazai össztermék (GDP). Bár ez ugyan elmarad a tavalyi 9 százalékos dinamikától, így is az egyik legnagyobb ütemű lehet idén a világon. A szakértők szerint a gyorsuló kínai gazdaság kedvezően hat majd a térségbeli országok gazdaságára, így a szóban forgó államok gazdasága is megindulhat a felfelé vezető úton.