Vágólapra másolva!
Megkezdődött, és egyes elemeiben már jelentősen előrehaladt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tőkefeltöltésének Londonban elfogadott programja, írta a pénteki Financial Timesban az amerikai pénzügyminiszter, aki szerint már vannak "bátorító jelei" világgazdasági válság enyhülésének.
Vágólapra másolva!

Timothy Geithner a washingtoni IMF-közgyűlés előtt közölt írásában kiemelte: a valutaalap már megtette az első lépéseket annak a 250 milliárd dollár értékű kibocsátásnak a végrehajtására, amelyről a húsz vezető ipari és fejlődő gazdaság (G20) április eleji londoni csúcsértekezletén született döntés.

Geithner szerint ebből az új likviditásból 100 milliárd dollár jut a fejlődő térségnek a devizakötelezettségek törlesztésének támogatására szükség esetén.