Egy százalékos visszaesést jósol a szlovák kormány

Vágólapra másolva!
Idén egy százalékkal is visszaeshet a gazdaság a szlovák kormány borúlátó forgatókönyve szerint. Az IMF adatai azonban még nagyobb visszaesésről szólnak.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Ezt tartalmazza a szlovák kormány 2008-12-es, most felülvizsgált stabilitási programja, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. A programot, további megvitatás után, az Európai Bizottságnak kell beadni, ez minden euróövöezeti tagország számára kötelező. A jövő évre már épen egy százalékos növekedéssel számol a szlovák kormány, a pesszimista forgatókönyv szerint.

A dokumentum szerint, ha idén egy százalékkal csökken a GDP, az államháztartási deficit a hazai össztermék 4,4 százalékára nő. A jelenleg még érvényes célszámok szerint a GDP-arányos államháztartási hiány legföljebb 3 százalékot ér el, abból kiindulva, hogy a gazdaság 2,4 százalékkal nő.

Ezenközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - a múlt héten kiadott, legújabb Világgazdasági Kilátásokban - biztosra veszi, hogy Szlovákia hazai összterméke (GDP) az idén 2,1 százalékkal csökken, jövőre viszont már 1,9 százalékkal nőhet. Szlovákia gazdasága tavaly 6,4 százalékkal, tavalyelőtt 10,4 százalékos, rekord ütemben bővült.