A legnagyobb adóhátralékos 5,2 milliárddal tartozik

Vágólapra másolva!
Az APEH 2009 első negyedévében 176 adózónál összesen 42,8 milliárd forint adóhiányt állapított meg, amihez 34,2 milliárd forint jogkövetkezmény társult - derül ki az adóhatóság honlapján nyilvánosságra hozott adatokból.
Vágólapra másolva!

A 176 nagy adósból 113 vállalkozás, 63 pedig magánszemély. A lista élén a budapesti székhelyű Ldebaran-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, a bírságokat is beleértve 5,2 milliárd forint tartozással.

A második legnagyobb adós a szegedi Csoka-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 4,4 milliárd forinttal, a harmadik pedig a budapesti People Rent Magyarország Befektetési, Humánerőforrás Fejlesztési és Tanácsadó Kft. 4,1 milliárd forinttal. Három-, illetve kétmilliárd forint feletti tartozása - a jogkövetkezményeket is beleértve - 2-2 cégnek van. Egymilliárd feletti hátraléka pedig tíz cégnek van.

Gardénia, Il Ferro, Szobi Szörp

A listán jellemzően továbbra is sok, a neve szerint kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó vállalkozás található, és természetesen a felszámolás alatt álló cégek gyakoriak még. Az ismertebbek közül például a Gardénia Csipkefüggönygyár Nyrt. "f.a." 527 millió, az Il Ferro Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Kft. 458 millió, a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Zrt. "f.a." 221 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak.

A magánszemélyek most nem állítottak fel rekordot (az előző negyedévben egy Akkad Imad nevű, budapesti lakcímű magánszemély állt a nagyadósok listájának élén, a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forinttal), a legnagyobb adós, a budapesti címen található He Ji Huang csupán a 17. helyezett és mindössze 1,25 milliárd forinttal tartozik az APEH-nak.

Baloghné Forrás Erzsébet kétszer is szerepel a listán

A szeghalmi Baloghné Forrás Erzsébet két helyen is megtalálható a listán, összesen 1,14 milliárd forinttal. A harmadik helyezett a budapesti illetőségű Lakatos Tibor 481 millió forint adóhiánnyal, illetve annak bírságaival. Az ugyancsak fővárosi lakcímű Rézműves Dániel emelkedik még ki a mezőnyből, 406 milliós tartozásával. Rajtuk kívül 100 millió forintnál nagyobb adótartozása még öt magánszemélynek van.

Az adóhatóság negyedévente teszi közzé azon adózók adatait, akiknél jogerős határozatban jelentős adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel.

Az érintett kör első negyedévben jogerőre emelkedett összes tartozása megközelíti a 77 milliárd forintot. Az előző negyedévben az APEH 197 adózónál összesen 39,4 milliárd forint adóhiányt állapított meg. A nagy adóhátralékosok akkor jogerőre emelkedett összes tartozása a bírságokkal együtt meghaladta a 71 milliárd forintot.