Óriásit esett a Disney nyeresége

2009.05.06. 12:27

A szórakoztatóipari óriáscég, a Walt Disney profitja 46 százalékkal csökkent, miután a társaság által gyártott filmek közül több sem hozta be a várt hasznot a mozikban.

Olyan filmek, mint például az Egy boltkóros naplója vagy a Beverly Hills Chihuahua, igencsak gyengén szerepeltek a BBC szerint a mozikban és a DVD-eladások sem hozták meg a várt eredményt. A filmes üzletágban a működési nyereség gyakorlatilag nullára csökkent, 97 százalékkal esett. Mindössze 13 millió dollár haszon volt a filmgyártáson.

A Disney profitja 613 millió dollárt tett ki 2009 első három hónapjában, az egy évvel korábbi 1,13 milliárdhoz képest. A gazdasági recesszió is csökkentette a bevételeket, ez a cégnél elsősorban a szórakoztatóközpontok, a DisneyWorldök és DisneyLandek forgalmának visszaesésén látszik.

Ugyanakkor a kábeltévés és más televíziós egységek hozták a formájukat. A hirdetési bevételek visszaesése ellenére jó eredménnyel zárta az év első három hónapját a tévés üzletág, amelyhez olyan csatornák és állomások tartoznak, mint az ESPN és az ABC.

Összességében a Disney eredménye még így is jobb volt a befektetők által vártnál, így a részvényei emelkedtek a tőzsdén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK