Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy vége a német ipari termelés hanyatló trendjének: pénteken a német gazdasági minisztérium közölte, hogy márciusban az ipar kibocsátása nem változott februárhoz képest. Az előzetes várakozás a csökkenés volt: az elemzők 1,2-1,3 százalékos havi visszaesést jósoltak.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Az ipari termelés szinttartását elsősorban az építőipar biztosította 7,6 százalékos növekedésével, ami az építkezések tél végével elindult élénkülésnek köszönhető. A feldolgozóipar kibocsátása 0,4 százalékkal a februári alatt maradt.

Éves összevetésben azonban még mindig igen gyenge a német ipar teljesítménye: a tavaly márciusitól 20,4 százalékkal maradt el és az idei első negyedévben 12 százalékkal termelt kevesebbet, mint a múlt év utolsó negyedében.

Lehet, hogy mégis vége a német recessziónak a tavasz eljövetelével? - teszi fel a kérdést a sajtó, megemlítve, hogy márciusban a feldolgozóiparnak adott rendelések 3,3 százalékkal nőttek(tavaly augusztus óta nem volt növekedés ezen a téren). A kedvező impulzusokat a szegmens márciusban elsősorban az autóipartól kapta. Februárban, januárhoz képest még 3,4 százalékkal zuhant a német ipari termelés.