Megugrott a német államháztartás hiánya

2009.05.11. 16:53

Elérheti a hazai össztermék (GDP) 6 százalékát 2010-ben a német államháztartás hiánya, a GDP-arányos államadósság pedig 80 százalékra emelkedhet, a német központi bank egy szakértője szerint.

A válság híreit itt olvashatja!

A név nélkül nyilatkozó közgazdász szerint a kormányzati gazdaságélénkítő programok miatt a tavalyi 0,1 százalékról idén magasan 3 százalék fölé emelkedhet a deficit, és jövőre a 6 százalékot is elérheti. Az Európai Bizottság ezért 2010-ben túlzottdeficit-eljárást indíthat Németország ellen.

Az EU 1997-ben - főként német követelésre - elfogadott stabilitási és növekedési paktumának értelmében a tagországok államháztartási hiánya nem haladhatja meg a 3 százalékot, a közadósság pedig legföljebb a GDP 60 százalékára rúghat.

A központi bank munkatársa szerint a német államadósság a tavalyi 66,7 százalékról 2010-ben 80 százalékra emelkedhet. A frankfurti elemző úgy látja, nem maradt mozgástér újabb állami gazdaságösztönző programok beindítására, és a válság múlása után haladéktalanul hozzá kell látni az államháztartás rendbetételéhez, hogy minél előbb megint 3 százalék alá csökkenjen a deficit.

Berlinnek ugyanakkor egyelőre nem kell tartania a túlzott hiány miatti büntetőeljárástól. Joaquin Almunia, a brüsszeli bizottság pénzügyi biztosa május elején közölte, hogy először csak az olyan államok ellen indítanak eljárást, amelyek már tavaly is 3 százalékosnál nagyobb hiányt halmoztak fel.

Ez összhangban áll a paktum 2005-ben - főként francia és német követelésre - elfogadott enyhítésével, amelynek értelmében az eljárás során részletesen vizsgálni kell a túllépés okait, és el lehet tekinteni a közösségi büntetéstől, ha a túlzott deficitnek csupán ciklikus okai vannak és a "határsértő" országnak hiteles programja és kilátása van a hiány megfelelő csökkentésére.

Előzőleg Németország és Franciaország több éven át túllépte a 3 százalékos deficithatárt, de a brüsszeli bizottság által ellenük indított túlzottdeficit-eljárást az EU pénzügyminiszteri tanácsa eljárási kegyelemmel törölte. Az Európai Bizottság a múlt héten 3,9 százalékra becsülte Németország idei államháztartási hiányát, és 5,9 százalékosra a jövő évit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK