Vágólapra másolva!
Az első negyedben 15,6 százalékkal kisebb volt az észt GDP az egy évvel korábbinál, elsősorban az ipar rosszabb teljesítménye és a belső fogyasztás hanyatlása miatt. Az előzetes becslésen alapuló statisztikai adat a második legrosszabb az EU-ban, miután Lettország hétfőn 18 százalékos első negyedbeli GDP-csökkenést jelentett.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Az észt hazai össztermék ezzel már negyedik hónapja csökken, a negyedik negyedben éves szintű 9,7 százalékkal. Észtországot - két éven belüli euróövezeti tagság valószínűsítésével - megerősítette, Litvánia és Lettország adósosztályzatait viszont rontotta áprilisban a Moody's Investors Service, amely a lett besorolást agresszív mértékben, két fokozattal a spekulatív szint határára süllyesztette.

Az észt nemzeti bank az idei évre erőteljesen tovább mérsékelte a GDP-kilátásokat: már 12,3 százalékos visszaesést vár alapesetben a korábbi előrejelzésben szereplő 5,5 százalék helyett. A módosított előrejelzés jövőre 0,2 százalékos növekedést valószínűsít, korábban még 1,0 százalékos GDP-emelkedést jósoltak. A bank legborúsabb forgatókönyve szerint akár 15,3 százalékkal is csökkenhet idén az észt GDP, jövőre pedig 4,6 százalékos lehet a gazdasági visszaesés.

A fogyasztói árakat a bank idén átlagosan 0,5 százalékkal várja csökkenni, jövőre 2,9 százalékkal, vagyis a hanyatló gazdaságban jövőre erősödik a defláció. Megelőzően 2,0 százalékos inflációt várt a bank az idei, és 0,3 százalékosat a jövő évre.

Ugyanakkor a kiadáscsökkentések révén az észt kormány szeretné az államháztartási hiányt a GDP százalékában meghatározott, 3 százalékos EU-s küszöb alatt tartani.

Észtország több mint félmilliárd eurós kölcsönt szeretne kérni az Európai Beruházási Banktól (EIB) és egy svéd banktól, részben költségvetési egyenlegének javítására, részben strukturális beruházásokhoz. A kölcsönöket a svéd banknak legkevesebb két év alatt, az EIB-nek csak 15 év alatt fizetné vissza.