Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Négynapos munkahetet vezettek be hétfőtől a Kapuvári Hús Zrt.-nél, a társaság mintegy 350 dolgozójának bére ezzel csökken ugyan, csoportos létszámleépítésre viszont nem kell számítaniuk - mondta Pászli Tibor, a kapuvári gyár szakszervezeti vezetője az MTI-nek.

Bedecs Pál vezérigazgató közölte: a piaci helyzet miatt, és a válság hatásainak mérséklése érdekében tették ezt az intézkedést, amelynek célja az is, hogy meg tudják tartani a szakembereket.