Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nagy-Britannia hazai összterméke (GDP) az első negyedévben 1,9 százalékkal maradt el az előző negyedévitől, és 4,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, közölték pénteken a brit statisztikai hivatalban első becslésként. Ezzel megerősítették az április 24-én kiadott előzetes becslést.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4,1 százalékos visszaesést jósol Nagy-Britanniának idénre, és további, 0,4 százalékos mínuszt jövőre. A statisztikai hivatal szerint a legutóbbi két negyedévben együtt a brit hazai össztermék nagyobbat zuhant, mint bármely korábbi féléves időszakban.

A tavalyi naptári évben átlagosan 0,7 százalékra lassult a GDP-növekedés a 2007-es 3,0 százalékról Nagy-Britanniában.