Az OTP volt Budapest sztárja

Vágólapra másolva!
Elsősorban az OTP 5,5 százalékos drágulása miatt zárt pluszban a BUX csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX nagyon jól rajtolt csütörtökön, délelőtt áttörte a 16 ezer pontos szintet, zárásra viszont veszített előnyéből, végül 15 706 ponton zárt, ami 0,5 százalékos erősödést jelent a keddi záráshoz képest.

A szerdai emelkedésben az OTP játszotta a főszerepet. A bankpapír árfolyama közel 30 milliárd forintos forgalomban 5,5 százalékkal 3589 forintra emelkedett. A vezető részvények közül a bankpapíron kívül a Magyar Telekom ért el töbletet, a távközlési részvény árolyama 3 százalékkal 618 forintra emelkedett.

A másik két cég jegyzése csökkent, a Mol 2,7 százalékot veszített értékéből, így az olajpapírok 13 870 forinton zártak, a Richter pedig 3,3 százalékkal 30 600 forintra gyengült.