Vágólapra másolva!
Most már általánosságban derűlátó módon ítélik meg a globális vállalati szektor vezetői a következő egy év üzleti kilátásait az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház most meghonosított hangulatmérő barométere szerint, amely azonban ágazatonként és térségenként még jelentős eltéréseket mutat.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző cége - az újonnan indított interaktív, havonta frissített felmérésben a következő tizenkét hónap várható üzleti klímájáról kérdez. Az 1032 vállalatvezető prognózisainak feldolgozásával készített első összesítés szerint általában optimista a hangulat a világgazdaság vállalati szektorában: azoknak a cégigazgatóknak a száma, akik javulásra számítanak egy évi távlatban, kétszeresen múlja felül azokét, akik további romlástól tartanak.

A nullától tízig terjedő hangulati skálán - amelyen a tízes osztályzat jelzi a legbizakodóbb megítélést - az átfogó átlag 6,3 pont volt az első felmérésben.

Az átlagon belül azonban már jelentősebbek az eltérések az egyes alkategóriákban. A cégvezetőknek a véleményfelmérés során saját vállalatuk, vállalatuk iparága, országuk, szélesebb térségük, és végül a világgazdaság kilátásait kell osztályozniuk.

A legmagasabb, 7,1 pontos besorolást a saját cégek éves távlatú kilátásainak megítélése kapta. Azoknak az ágazatoknak a közeljövőjét, amelyekben az adott vállalatok működnek, az igazgatók 6,3-re osztályozták, a működési országok 6,2, az adott országok szélesebb térsége 6,1, a világgazdaság következő egy éve 5,9 pontot kapott.

Az EIU összegzése szerint a legderűlátóbbak az energiaipari és a technológiai cégek vezetői: ebben a vállalati körben négyszer annyian várnak javulást tizenkét hónapon belül, mint amennyien romlást.

A legborúlátóbbak az egészségügyi szolgáltató szektor, valamint a közszféra cégeinek vezetői. Földrajzi megoszlás szerint az ázsiai-csendes-óceáni térség vállalatvezetőinek hangulata a legjobb: közöttük szintén négyszer annyi a derűlátó, mint a borúlátó.

Kelet-Európában és Latin-Amerikában azonban még valamelyest meghaladja az üzleti környezet romlását várók száma a javulásra számítókét, áll az EIU Londonban kiadott felmérésében.