Több évtizedes válsággal fenyeget a nyugdíjbomba

Vágólapra másolva!
Az állami és magán nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos problémák miatt a mostani pénzügyi válság több évtizeden keresztül tartó szociális krízisbe torkollhat - vélik az OECD elemzői.
Vágólapra másolva!

A Financial Times (FT) által ismertetett tanulmányból kiderül, hogy az OECD számításai szerint globális szinten tavaly a magánnyugdíjpénztárak elvesztették vagyonuk 23 százalékát, miközben a munkanélküliség emelkedése miatt egyre kevesebb esély van a nagyvonalú állami nyugdíjrendszerek fenntartására.

Angel Gurría, az OECD főtitkára kifejtette, hogy a nyugdíjrendszerek megreformálása most még az eddigieknél is fontosabb, és a kormányokat sok később jelentkező, politikai és pénzügyi problémától mentheti meg.

A legnagyobb vesztesek a viszonylag idősek lesznek, a fiataloknak ugyanis még van idejük az elvesztett tőke pótlására, miközben a nyugdíjkorhatárhoz közelebb levőket azért is súlyosabban érinti a válság, mert már jelentős megtakarításokkal rendelkeztek - és ezekből természetesen sokat el is buktak.

A magánrendszerekben ott volt a legnagyobb - 25 százalékot is meghaladó - a mínusz, ahol jelentős hányadot tett ki a részvénypakett: ez volt a helyzet többek között Írországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. A jellemzően kötvényekbe fektető államokban, azaz Németországban, Mexikóban és Csehországban kevesebb mint 10 százalékos volt a veszteség.

Az állami nyugdíjrendszer sem független természetesen a válságtól - figyelmeztet az OECD, rámutatva, hogy az állami pénzügyi helyzet romlása a nyugdíjkiadások csökkentését okozza több országban is. (Ez történt többek között Magyarországon is, ahol a válságkormány egyik első intézkedése volt a 13. havi nyugdíj megszűntetése, a korhatár emelése és az indexálási szabályok átírása.)