Gyengélkedik a horvát gazdaság

2009.06.29. 15:00

A horvát gazdaság teljesítménye kilenc éve óta nem tapasztalt mértékben, 6,7 százalékkal csökkent idén az első három hónapban, jelentette hétfőn a horvát statisztikai hivatal.

Olvassa el itt a válság híreit!

A hazai össztermék (GDP) szinte valamennyi összetevője hanyatlott 2009 első negyedévében. A lakossági fogyasztás 9,9 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban. A beruházások 12,4 százalékkal csökkentek, a kivitel 14,2 százalékkal, az import 20,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kormányzati kiadások ugyanakkor 3,9 százalékkal emelkedtek.

Visszaesett a legnagyobb ágazat, az idegenforgalom is. Az év első öt hónapjában 9 százalékkal csökkent a turisták száma a tavalyihoz képest. A zágrábi Index.hr hírportál hétfői beszámolója szerint a szakmában 15 százalékos első félévi visszaesést sem tartanak kizártnak, miközben például Dubrovnikban akár 50 százalékos kedvezménnyel is lehet szállodai szobát foglalni. Horvátország több mint ezer kilométer hosszú tengerpartján tavaly 9 millió külföldi pihent. A kétmillió belföldi vendéggel együtt 7,4 milliárd eurót költöttek. A forgalom visszaesése nehéz helyzetbe hozhatja a 400 milliárd euró külföldi államadósságot maga előtt görgető országot.