Két dollárral csökkent az olajár

Vágólapra másolva!
Két dollár körüli mértékben esett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön délután arra a hivatalos adatra, hogy júniusban a becsültnél lényegesen több munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Az adat alapján ugyanis felerősödött az a vélekedés, hogy a vártnál lassabban kerül ki a recesszióból az amerikai gazdaság. Júniusban 467 ezer - a szakértők által vártnál 100 ezerrel több - állás szűnt meg, miközben 9,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban.

Már az adatismertetés előtt is nyomás alatt állt az olajár arra a szerdai hivatalos adatra, hogy a múlt héten a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai benzin- és feldolgozott olajtermék-tartalék.

Röviddel 16.30 óra után az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 1,97 dollár csökkenéssel 66,82 dolláron volt. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 2,3 dollárral 67,01 dollárra esett.