Vágólapra másolva!
Az orosz autóipar két "gyöngyszeme", az AvtoVAZ és a GAZ egyaránt drasztikus intézkedések meghozatalára kényszerül a csőd elkerülése érdekében. A tervezett lépések között szerepel az állami támogatásért való folyamodás, az átstrukturálás és a szokásos költségcsökkentés is - szerepelt a Napi gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A Volga menti Togliattiban működő AvtoVAZ kénytelen volt bejelenteni, hogy újabb állami támogatás nélkül nem képes talpon maradni. A vállalat egy hónapja kapott 25 milliárd rubel (806 millió dollár) kedvezményes hitelt az államtól, ami tíz éven belül a negyedik tőkeinjekció volt.

Az AvtoVAZ a hét végén jelentette be, hogy 24,7 milliárd rubel veszteséggel zárta 2008-at és Andrej Baginszkij, a cég pénzügyekért felelős elnökhelyettese azt nyilatkozta a Moscow Times hírportálnak, hogy mostanra 53 milliárd rubelre nőtt a vállalat hitelállománya. Ennek 90 százaléka idén visszafizetendő, rövid lejáratú kölcsön.

A tavalyi veszteségért elsősorban a költségek megugrása a felelős: az adminisztratív kiadások 23, a fejlesztési büdzsé 65 százalékkal emelkedett. A cég ezért költségcsökkentéséből és az autóvásárlást ösztönző lépésekből álló válságkezelő programot hajt végre.

Evvel párhuzamosan távozott az autógyártóban részesedést vásárolt Renault-tól delegált vezetők többsége, amit szakértők úgy értelmeznek, hogy a francia partnerrel kötött szövetség kudarcba fulladt.

A másik jelentős autógyártó a GAZ elbocsátotta 6500 alkalmazottját és azt tervezi, hogy értékesíti számos leányvállalatát. A cégvezetés úgy érzékeli, hogy a kormány gazdaságösztönző lépései egyelőre nem jártak kellő eredménnyel, ezért az orosz autópiac a második félévben tovább zsugorodik.

A Vlagyimir Putyin kormányfő jó barátjaként ismert Oleg Deripaszka mágnás kezében lévő vállalat sokféle módon támaszkodhat a kormányra: kapott kedvezményes hitelt, állami megrendeléseket és az állami vasúttársaság diszkontáron szállítja járműveit.