Vágólapra másolva!
Németországban júliusban romlott az üzleti hangulat, első ízben tavaly október óta, a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden ismertetett adatai szerint. Az elemzők úgy látják: az adat csak ráerősít arra, hogy Németországban a várakozások szerint 6 százalékkal fog csökkenni a hazai össztermék az idén. 
Vágólapra másolva!

A Handelsblatt, a tekintélyes német üzleti lap online kiadása szerint meglepő, hogy júliusban 5,3 pontot esett a mutató a júniusi 44,8-ról, és most mindössze 39,5 a fél évre előre tekintő hangulatindex értéke. A májusi 31,1 ponthoz képest még így is jobb a mutató, de azért csalódást keltett a frissen közölt adat.

Márciusban a mutató még mínuszban volt - írja az MTI. Elemzők 47,4 pontot vártak júliusra. Az index 286 elemző, illetve befektető véleményén alapszik, a felmérést június 29-e és július 13-a között végezték el. A jelenlegi helyzet megítélésére vonatkozó mutató alacsony szinten stabilizálódott: mínusz 89,3 pont volt, míg júniusban mínusz 89,7 ponton.