Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásoknál is gyorsabban bővült az idei második negyedévben a kínai gazdaság, de az illetékesek szerint a felívelés alapjai még nem elég biztosak.
Vágólapra másolva!

Április és június között Kínában 7,9 százalékkal emelkedett a gazdasági teljesítmény, szemben az egy negyedévvel korábbi 6,1 százalékos értékkel.

A pekingi statisztikai hivatal a bejelentés után azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy a felívelés még nem biztosított. Az elemzők a második negyedévre 7,5 százalékos GDP-dinamikával számoltak, a kormányzati tervek pedig az idei év egészére 8 százalékos bővüléssel számolnak.

Az egy főre jutó GDP a városokban 11,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben, vidéken pedig 8,1 százalékos volt a növekedés.

A BBC elemzése szerint a növekedés egyértelműen az állami kiadások növelésénel és az ösztönző csomagoknak az eredménye, de a privát szektor is jóval vitálisabb az Amerikában és az Európában megszokottnál. Az ipari termelés 10 százalékkal nőtt júniusban, a városi beruházások pedig 35 százalékkal mentek fel.

Kínában az egyetlen aggasztó jelenség a fogyasztói átak esése, a júniusi adatok szerint 1,7 százalékos volt a defláció az országban.