Emelkedett a New York-i tőzsde

Vágólapra másolva!
Mérsékelten erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei pénteken, miután egész nap a csütörtöki záró érték közelében mozogtak. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,4 százalék (32,12 pont) emelkedéssel 8743,94 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,1 százalékkal (1,58 ponttal) 1886,61 pontra nőtt. 
Vágólapra másolva!

A héten a DJIA indexe 7,3 százalékkal emelkedett, a Nasdaq mutatója 7,4 százalékkal erősödött. A befektetők pénteki bizonytalanságának okozója a General Electric (GE) volt, amelynek a negyedéves bevétele elmaradt a várttól. A cég negyedéves adózott eredménye közel a felére esett az egy évvel korábbihoz képest, a bevétele pedig 17 százalékkal csökkent.

Gyengült a Nasdaqon a Google árfolyama is. Az internetes kereső és tartalomszolgáltató a csütörtöki kereskedés után hozta nyilvánosságra adatait. A cég a vártnál nagyobb negyedéves adózott eredmény- és bevétel-növekedésről számolt be. A befektetőket azonban elsősorban az befolyásolta, hogy a Google alig háromszázalékos bevétel növekedést ért el, ami a legkisebb a cég történetében.

Ugyancsak a csütörtöki kereskedés után közölte az IBM, hogy jelentősen feljavította idei nyereség-előrejelzését. Ennek hatására pluszban zárt pénteken a cég részvényára.