Két dollárral drágult az olaj

Vágólapra másolva!
Erősödött, közel három hete legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj ára csütörtökön részben a New York-i értéktőzsde vezető mutatóinak két százalékot meghaladó növekedésére.
Vágólapra másolva!

A drágulásban szerepet játszott a benzin árának az emelkedése is. Ezt az az aggodalom váltotta ki, hogy csökken az amerikai olajfeldolgozói aktivitás.

Napközben még a szerdai záró érték alatt mozgott az olajár elsősorban annak a hatására, hogy nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban, miközben alig változott az euró/dollár árfolyam.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 2,04 dollár emelkedéssel 69,25 dolláron zárt. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 1,76 dollárral 67,16 dollárra nőtt.