Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban is bevezetik a roncsprémiumot az autóeladások ösztönzéséért. Az összesen egy milliárd dolláros keretből 4500 dollár támogatást kap az, aki leadja bizonyos feltételeknek megfelelő régi autóját. Ezek között szerepel, hogy a leadott gépjármű ne legyen idősebb 25 évesnél, fogyasztása ne haladja meg a 13 litert 100 kilométerenként, s nem vehetnek részt az akcióban azok a járművek sem, amelyeket 2001 után gyártottak.

Az amerikai kormányzat várakozásai szerint a programmal 220 ezer új, környezetbarát személyautó megvásárlását lehet támogatni. A bírálók szerint a program túl bonyolult, kevés az előirányzott összeget, és túl rövid ideig tart (november 1-jén zárul).