Vágólapra másolva!
Gyengültek a nagy nyugat-európai részvénypiacok kedden. A trendet két cég alakította, a Deutsche Bank, amely azzal számol, hogy nő a bedőlő hitelek száma, illetve az olajipari BP, amely vegyes negyedéves eredményeket közölt.
Vágólapra másolva!

Hatással volt az európai tőzsdékre az a délutáni bejelentés is, hogy júliusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az amerikai fogyasztói bizalom. Mindezek hatására a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,0 százalékos veszteséggel 902,55 ponton fejezte be a napot.

A mutató hétfőn november óta a legmagasabb szinten zárt. A márciusi mélypont óta az FTSEurofirst 300-as mutató közel 40 százalékkal erősödött, az év eleje óta 8,5 százalékkal emelkedett.

Az ágazatokat tekintve kedden a legnagyobb vesztes a banki szektor volt. A Deutsche Bank árfolyama több mint 11 százalékkal zuhant. A BNP Paribas, a Credit Suisse, a UBS, a Royal Bank of Scotland és a Deutsche Postbank 2,8-5,5 százalék közötti mértékben hanyatlott.

Gyengültek az olajipari papírok is, miután a British Petroleum (BP) olajipari óriáscég arról számolt be, hogy a felére csökkent az adózott eredménye a kőolaj alacsonyabb ára és az olajfinomítás hasznának csökkenése miatt. A BP azt is bejelentette, hogy 50 százalékkal 3 milliárd dollárra növeli idei kiadáscsökkentési tervét, miután már az első félévben teljesítette a 2009 egészére kitűzött 2 milliárd dolláros célját.

A BP árfolyama 3,2 százalékkal csökkent. Az ágazati BG Group, a Total és a Royal Dutch Shell 1,1-2,8 százalékos veszteséggel zárt. Kedden a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,25 százalék (57,29 pont) csökkenéssel 4528,84 pontra gyengült. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 1,46 százalékkal (76,81 ponttal) 5174,74 pontra hanyatlott. Párizsban a CAC-40 1,23 százalékkal (41,39 ponttal) 3330,97 pontra süllyedt.