Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag befejeződött Magyarországon a kalászosok és a repce betakarítása, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az idén a tavalyinál mintegy 25-30 százalékkal kevesebb kalászos gabonát takaríthatnak be a termelők - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A szakember közölte: az őszi búza 1,38 millió hektáron termett, a hektáronkénti hozam az előzetes adatok szerint várhatóan 3,8 tonna körül lesz. Ez valamivel kedvezőbb az előzetesen várt 3,5 tonnás becsült értéknél. Így összességében 4 millió tonna körüli országos terméseredmény várható őszi búzából. Hozzátette: a búza minősége jó, ami azt jeleni, hogy az össztermés mintegy kétharmada étkezési minőségű.

Az őszi árpát csaknem 196 ezer hektárról vágták le a gazdálkodók. A hozam hektáronként 3,3 tonnát ért el átlagosan. Az összmennyiség országosan megközelíti a 700 ezer tonnát. A rozs vetésterülete valamivel több, mint 41 ezer hektár volt. A termésátlag 1,68 tonnát tett ki. Ennek eredményeként mintegy 68-70 ezer tonna az össztermés országosan.

Repcét az idén 262.505 hektáron termeltek, a hektáronkénti átlagtermés 2,1 tonna. Ezt alapul véve összesen mintegy 550 ezer tonnát takarítottak be a növényből.

Az össz-gabonatermés várhatóan ugyancsak 25-30 százalékkal lesz kevesebb, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy 5,5 millió tonna körül alakul majd országosan. A GOSZ elnöke hozzátette: a hivatalos terméseredményeket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) rövidesen közli.