Vágólapra másolva!
Az amerikai magánszektor foglalkoztatói több embert bocsátottak el az elmúlt hónapban, mint amit előzetes becslések vártak. A befektetőket ez a hír elbizonytalanította Amerika gyors fellendülésével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Nehezíti a helyzetet, hogy a vállalatok júliusban azt tervezték, hogy további elbocsátásokat kezdenek. Mindezek aggodalommal töltik el a befektetőket, akik addig is a pénteki kormányzati munkanélküliségi adatokra várnak.

"U-alakú gazdasági pályára számítunk, ami azt jelenti, hogy a padlóról való felpattanás nehezebb lesz, mint ahogy azt az emberek várják" - mondta egy befektetési stratéga New Jersey-ben. A várt pályát, amelyben a hanyatlást és a mélypont elérését azonnali fellendülés követi, V-alakúnak nevezik.

A magánszektor 371 000 munkahelyet szüntetett meg júliusban - derül ki az ADP Employer Services és a Macroeconomic Advisers LLC adataiból. Ez kevesebb ugyan mint a júniusi 463 000, viszont több mint a 345 000, amit a becslések vártak. Ezen felül 31 százalékkal több alkalmazottól szabadulnának meg, mint júniusban - írja a Reuters.