Vágólapra másolva!
Tavaly mintegy 200 ezer végrehajtást kezdeményeztek, nagyjából 40 ezer esetben hiteltartozás miatt. Ezek közül 236 történet végződött kilakoltatással, a többség vagy rendezte tartozását, vagy egyéb módon állapodott meg hitelezőjével - írta a szombati Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke a lapnak elmondta: az idén valamelyest nőtt a végrehajtások, illetve a kilakoltatások száma. Utcára kerülni nem csak bíróság által elrendelt, végrehajtó által levezényelt kilakoltatással lehet. Krejniker is számos olyan esetet látott, amelyben az adóst megtermett "őrző-védők" rakták ki lakásából. Ezekről nem készül statisztika, de Krejniker szerint nem több tízezer esetről van szó.

Korábban ugyanis olyan nyilatkozatok jelentek meg a Népszabadság szerint, amelyek tízezres nagyságrendű kilakoltatásokról szóltak. Szollár Domokos kormányszóvivő szerint 32 ezer olyan lakáshiteles van, aki 90 napnál hosszabb ideje nem törleszti hitelét, és tavaly szeptember óta háromezer végrehajtási eljárás indult.

A lapnak a kormányszóvivő elmondta: a kabinet azon dolgozik, hogy az adósok ne jussanak el a kilakoltatásig. A bankokkal korábban megállapodást kötöttek a devizahitelesek védelméről, és a bajba került lakáshitelesek megsegítésére programot készítettek. Emellett a Pénzügyminisztérium vizsgálja a hitelközvetítők és a pénzügyi vállalkozások működési szabályait is, és ha kell, kezdeményezi azok módosítását.