A G20 csúcsra készülnek az EU-s pénzügyminiszterek

Vágólapra másolva!
Össze kell hangolni az egyes országoknak a nemzetközi gazdasági válságból kivezető stratégiáit európai uniós szinten és annál szélesebb körben, világszinten is - jelentette ki Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szerdán Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A belga fővárosban az EU-tagországok pénzügyminiszterei tartottak kötetlen megbeszélést, hogy előkészítsék a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjáról a közeljövőben sorra kerülő nemzetközi egyeztetéseket, köztük a három hét múlva esedékes csúcstalálkozót a legfejlettebb iparú, illetve a vezető feltörekvő országokat, valamint nemzetközi szervezeteket magában foglaló G20 csoport keretében.

Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportját vezető luxemburgi miniszterelnök úgy vélte, a következő egy-két éves időszak feladata lesz, hogy először a gazdaságösztönzésre, majd a kivezető stratégiákra összpontosítson. Túlságosan korainak tartotta ugyanakkor még, hogy az ösztönzési programokat visszafogják.

Az uniós megbeszélés egyik témája a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítéséhez nyújtott hozzájárulás növelése volt. A G20 tavaszi londoni csúcstalálkozóján már eldöntötték, hogy háromszorosára emelik az IMF mozgósítható tőkéjét, tekintettel a feltörekvő gazdaságok piaci finanszírozási kockázataira és a valutaalap segítsége iránti növekvő igényre. Az EU akkor 100 milliárd dollárt ajánlott fel erre a célra, de ezt minden bizonnyal további 75 milliárddal megtoldja.

A napirenden lévő vezető témák közé tartozik a banki javadalmazások kérdése is. Brüsszelben több uniós illetékes úgy nyilatkozott, egyetért azzal, hogy erről nemzetközi szinten szülessen korlátozó hatályú megállapodás.

A szerdai találkozót elnöklő Anders Borg svéd pénzügyminiszter úgy vélte, ebben a témában már a soron következő G20-csúcstalálkozón megállapodásra kellene jutni.