Vágólapra másolva!
A világgazdaság újabb pénzügyi válságra készülhet - mondta a Federal Reserve (Fed) előző elnöke, Alan Greenspan a BBC-nek.
Vágólapra másolva!

Az egykor az egyik legnagyobb pénzügyi szaktekintélynek tekintett bankár szerint a következő krízis más lesz, mint a mostani.

"A pénzügyi válságok mind különbözőek, de mindnek ugyanaz a végső oka" - fejtette ki a bankár, aki szerint a kríziseket mindig az okozza, hogy hosszú felívelésekkor azt hisszük, ez örökre tart. "Ez az emberi természetből adódik" - mondta Greenspan, aki a fentiekből adódóan el is utasította, hogy neki személyesen is felelőssége lenne az utóbbi évtizedek legsúlyosabb kríziséért.

A mostani válsággal kapcsolatban kifejtette, hogy azt az amerikai jelzálogpiac összeomlása okozta, de bármilyen más pénzügyi termék is lehetett volna a katalizátor.

Greenspan kiemelte, hogy a bankárok tudták, hogy a kockázatokat alulárazzák, és korrekcióra lehet számítani, de abban bíztak, hogy időben ki tudnak majd szállni. A bankár szerint szükség lenne a tőkekövetelmények emelésére és a visszaélések visszaszorítására.