Az új Tesco-vezér a magyar termékekre épít

Vágólapra másolva!
Magyarország legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a napi fogyasztási cikkek piacának hozzávetőleg 17 százalékát birtokló Tesco új vezérigazgatót szerződtetett Dániából. A 41 éves Per Bank úgy látja, a magyar fogyasztók alapvetően ugyanúgy viselkednek, mint a náluk sokkal gazdagabb dánok: egyre többször járnak vásárolni, illetve kezdenek jobban figyelni az árakra és a minőségre. A Tesco új topmenedzsere az [origo]-nak adott interjúban elmondta: idén még nem ér véget a krízis Magyarországon.
Vágólapra másolva!

- A GfK Hungária piackutató és a BCG tanácsadó cégek szerint egyre kevesebb időt töltenek a magyarok hipermarketekben. Míg korábban egy-egy ilyen bevásárlás másfél órát tartott, most jó, ha átlagosan negyven percig bent maradnak a vevők az áruházakban. Hogyan reagál erre a Tesco, amely sokáig csak hipermarketekkel volt jelen Magyarországon?

- Egyszerűen: közelebb kell kerülnünk a vásárlókhoz, akiknek kevesebb az idejük, és nem akarnak feltétlenül a város szélére leugrani egy kiló kenyérért vagy egy liter tejért. Éppen ezért nyitunk újabb és újabb boltokat, sok esetben kisebb alapterületű üzleteket, amelyek nem a hiper-, hanem a kis szupermarket kategóriába tartoznak, vagyis nem érik el az ezer négyzetméteres alapterületet.

- Ezért akarnak megjelenni Budapest belvárosában is? A hírek szerint a Csillag áruház helyén is szupermarketet nyitnának...
- A belvárosban valóban szeretnénk helyet szerezni, ez persze a hely adottságaitól, és a költségektől függ. De alapvetően itt is igaz, hogy közelebb akarunk jutni a vevőkhöz.

- És a Csillaggal mi lesz?

- Örömmel várjuk ősszel vásárlóinkat.

- Ön Dániából érkezett Magyarországra. Miért váltott? Miért a Tescót választotta?

- Dániában egy 25 ezres létszámú céget, az ottani Co-op hálózatot irányítottam, hasonló területen dolgoztam, mint most a Tescónál. Igaz, a magyarországi vállalat létszáma kisebb, 22 ezres, de szerettem volna a világ legjobbjaihoz igazolni. A Tesco értékei alapvetően egyeznek a saját értékeimmel. Vagyis elsődleges, hogy a vevő megkapja nálunk azt, amit akar, a vásárlókért mindenkinél többet próbálunk tenni.

- Önök tudják, mit akarnak a vevők?

- Igen: minőségi árut, megfelelő áron, és ehhez jó kiszolgálást szeretnének kapni.

- Van ebben valamilyen különbség a magyar és a dán vevők között?

- Nincs: alapvetően ugyanezt szeretnék a dánok is.

- De azért a dánok valamivel gazdagabbnak tűnnek...

- Valóban, Dánia az egyik leggazdagabb ország Európában.

- De mi lesz a magyarokkal? Ön hogy látja a Tesco forgalmi adataiból, mikor ér véget a válság nálunk?

- Egyszer véget ér a válság - ezt garantálom.

- De mikor? Bizonyára naprakész adatokkal rendelkeznek a forgalomról.

- Hogy mikor ér véget, azt sajnos nem tudom, de az biztos, hogy Magyarországon idén még tartani fog a krízis.

- Visszatérve a Gfk és a BCG megállapításaira, ebből az derült ki, hogy a fogyasztók kevesebbet vásárolnak, kevesebb időt töltenek a boltokban.

-Igen, de többször mennek egy héten vásárolni, ezért kell minél közelebb kerülnünk hozzájuk, ezért nyitunk egyre több új üzletet. Idén eddig tizenegy új boltot nyitottunk, további tizenötöt pedig az év végéig. Idén eddig 900 dolgozót vettünk fel, újabb 750-et pedig az év végéig fogunk alkalmazni.

- Ezek impozáns számok a mostani válságban, de a krízis miatt állandóan változnak a piaci feltételek. Ehhez hogyan tudnak alkalmazkodni?

- Annyi előnyünk van a többiekkel szemben, hogy nagyon nagy hálózattal rendelkezünk, méretgazdaságossági okokból világszerte hatalmas mennyiségű árut tudunk kedvező áron kínálni.

- Magyarországra tehát olcsón hoznak külföldről árut. Korábban viszont azt ígérték, hogy a magyar áruk számára is tudnak piacot teremteni.

- Ez így is van. Például a magyar dinnye, alma, őszibarack és más mezőgazdasági termékek magas minőségűek, és a régióban könnyen szállíthatók. Így cseh, lengyel és más, térségbeli áruházainkban áruljuk is ezeket.

- Mi a helyzet a saját márkás termékeikkel? Válság idején bizonyára több fogy ezekből... A nem túl jól csengő "Tesco gazdaságos" kategória pedig már a múlté, úgy tűnik.

- Így van. A Tesco színes saját márkás termékeink jól teljesítenek a mostani válságban, forgalmunkat, piaci részesedésünket ezért is tudtuk növelni a krízis idején. A Tesco gazdaságosról én is csak hallottam, jelenleg a "Tesco Value" termékeink a legolcsóbbak, de ezeket már máshogy pozícionáljuk a piacon, mint a korábban "gazdaságos"-nak nevezett cikkeket. Nagy hangsúlyt fektetünk a minőségre, és például a saját márkás termékeink, amelyeken a Tesco felirat látható, ezért is állják jól a versenyt.

- Hazai benzinkútjaikat viszont eladták...

- Nem eladtuk, tizenöt évre bérbe adtuk őket a Shellnek, így most ez a világcég üzemelteti őket.

- Mi a véleménye az [origo] árkörképéről? Nemrég érkezhetett Magyarországra, de talán látta már a hipermarketeket és a diszkontokat összehasonlító cikkeinket.

- Láttam ezeket, és a vevők szeretik az ilyen összehasonlításokat. Mi is örülünk az ilyen cikkeknek, főleg ha ezeket megbízhatóan és fair módon készítik. Az utóbbi időben egyre javul a pozíciónk ezen a listán, de szerintem egy kicsit torzít az összehasonlítás, mert nem veszi figyelembe a saját márkás termékeket. A Tesco ugyanis ebben a kategóriában az egyik legerősebb, márpedig ilyen termékek nem szerepelnek a listán.

- Angliában a Tesco számos újítást vezetett be: beléptek a mobilpiacra, pénzügyi szolgáltatásokat kínálnak, hitelkártyát vezettek be, és online áruházat is működtetnek. Ezek közül melyiket tervezik beindítani Magyarországon?

- Ha tudnám, akkor sem mondhatnám meg. Annyi bizonyos, hogy jelenleg is mérlegeljük ezek közül némelyik szolgáltatás magyarországi megjelentetését, de például az online áruházak méretgazdaságossági okokból a kis országokban nem mindig működnek hatékonyan. Dániában is sok nehézséget okoz ez, pedig ott erősebb a kereslet, és nagyobb az internethasználat aránya, mint Magyarországon. Angliában is fejlettebb, érettebb a piac, így az ott létező szolgáltatásokat nem hozhatjuk automatikusan Magyarországra.

- A vásárlók piaca tehát nálunk még nem eléggé érett. Viszont mennyire fejlett a beszállítóké? A külföldi vagy a magyar beszállítók a jobbak?

- Ha nem lennének magyar beszállítóink, nem jönne hozzánk senki sem vásárolni. Éppen ezért a legfontosabb, hogy jó minőségű árukat, és főleg: jó minőségű magyar árukat kínáljunk.