Vágólapra másolva!
A Világbank 400 millió dollár hitelt hagyott jóvá az ukrán bankszektor megerősítésére. Az ukrán bankágazatot komolyan megtépázta a recesszió, az ukrán pénzügyi válság az egyik legsúlyosabb Európában.
Vágólapra másolva!

A tavaly szeptembertől idén májusig tartó időszakban a betétállomány 30 százalékkal csökkent, mert a válságtól megriadt betétesek kivették megtakarításaikat, és a biztonságosabbnak tartott devizába fektették. Részben az Ukránját is elérő pénzügyi-gazdasági válság hatására a nemzeti valuta, a hrivnya árfolyama közel 45 százalékkal esett tavaly szeptember óta.

A Világbank előrejelzése szerint a gazdaság mintegy 15 százalékkal gyengül az idén - közel egy évtizedig tartó jelentős erősödés után -, mert megcsappant Ukrajna fő exporttermékei, az acél és a vegyipari cikkek iránti globális kereslet. A Világbank számításai szerint idén az infláció eléri a 13 százalékot.